
Nem bánnák. A PACE szívesen kormányozna együtt a PSD-vel és az AUR-ral
Fotó: román kormány
A PACE – Románia az első parlamenti frakció szenátora, Adrian Peiu csütörtökön közölte, hogy egy PACE-AUR-PSD alkotta kormány létrehozását támogatnák.
2026. május 21., 10:432026. május 21., 10:43
Peiu a Nicușor Dan államfő által kezdeményezett konzultációra érkezésekor nyilatkozott erről.
A politikus azt mondta, eleget tettek az elnök meghívásának, és egy intézkedéscsomaggal érkeztek az egyeztetésre.
Beszámolója szerint közlik az elnökkel, hogy
Mint arról beszámoltunk, a PACE támogatta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott, az Ilie Bolojan vezette kormány bukását eredményező bizalmatlansági indítványt.
A PACE parlamenti frakciója 2025 szeptemberében jött létre, és a szenátusban és a képviselőházban is jelen van.
A szenátusban 11, a képviselőházban 12 tagú a frakciója.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!