
Nem a katonai ügyészség feladata, hogy a kommunista rendszer kiszolgálói által elkövetett bűncselekményeket kivizsgálja, ezért az ezzel kapcsolatos feljelentést a legfelsőbb ügyészséghez továbbították – közölte Ion Vasilache legfőbb katonai ügyész.
2013. augusztus 08., 14:562013. augusztus 08., 14:56
2013. augusztus 08., 14:592013. augusztus 08., 14:59
A főügyész a Gândul hírportálnak nyilatkozva kifejtette: az ilyen ügyekben történő nyomozati hatásköröket még 2007-ben adták át a legfőbb ügyészségnek.
A téma apropója, hogy – mint arról beszámoltunk – a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) múlt héten bejelentette: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, tömeggyilkossággal gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka (képünkön), aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt hat politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.
Ion Vasilache katonai főügyész ugyanakkor amellett, hogy az általa irányított ügyészség illetéktelenségét hangsúlyozta, azon véleményének is hangot adott, miszerint a kommunista pribékek által elkövetett bűncselekmények már elévültek. „Meg kell vizsgálni, hogy letelt-e az elévülési időszak. Ha a bűncselekményeket 1956-ban követték el, akkor vélhetően eltelt a 15 éves elévülési időszak\" – mondta a főügyész. Az IICCMER feljelentésében ugyanakkor arra hivatkozik, hogy a bűncselekmények már csak azért sem évülhettek el, mert 1989-ig a kommunista rendszer nem tette lehetővé az emberiesség ellenes bűncselekményeket elkövető egykori pribékek jogi úton történő felelősségre vonását.
A Vişinescu-ügy kapcsán egyébként fölmerült annak a lehetősége, hogy a parlament nyilvánítsa elévülhetetlenné a kommunizmus idején a rendszer kiszolgálói által elkövetett politikai bűncselekményeket. Mint arról beszámoltunk, Crin Antonescu, a kormánykoalíciós tag Nemzeti Liberális Párt és a szenátus elnöke közölte: támogatna egy ilyen kezdeményezést.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!