2009. március 26., 16:532009. március 26., 16:53
A tanulmány szerint a romániai orvos a rendkívül fárasztó munkájáért alacsony bért, indokolatlan vádaskodásokat, a szakmai önmegvalósítás lehetőségének hiányát és megvetést kap cserébe. „Mit kíván tehát az orvos? Társadalmi elismerést, szakmai sikereket és tiszteletet” - fogalmazott az orvosi kamara elnöke, aki azt is elmondta, hogy a tanulmány készítése során megkérdezett páciensek 10 pontos skálán 6,3 pontosra minősítették az orvosi bérek szintjét.
A dokumentum szerint az orvosi státusz felértékelődését egy olyan rendszer kidolgozása jelenthetné, amely megszüntethetné ezeket a problémákat.
Astărăstoae elmondta, az orvosok többségének havi bére 500 és 3 000 lej között van, csupán 17 százalékuk kap 3 000 lejnél magasabb fizetést. Ezzel szemben az EU tizenkét államában 12 ezer euró az orvosok átlagbére, a rezidens orvosok minimális havi bére pedig 1 200 euró Franciaországban és 1 800 euró Nagy-Britanniában.
A tanulmány arra is rávilágít, hogy a romániai orvosok elégedetlenségének további okai között szerepel az egészségügyi személyzet túlságosan alacsony létszáma, a korszerűtlen technikai felszereltség, az gyógyszerellátás hiányosságai, az egészségügyi rendszer alulfinanszírozottsága és a bürokrácia.
Az RMDSZ azt szeretné, ha helyreállna a korábbi kormánykoalíció – jelentette ki Kelemen Hunor elnöke hétfőn, miután egyeztetett a kormányalakítási lehetőségekről Nicusor Dan államfővel.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ellenzékbe vonul, ha a kormányból kilépett, majd azt megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét kormányra kerül – jelentette ki Dominic Fritz, a párt elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.
Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.