Hirdetés

A Păunescu-gyászbeszéd miatt lemondásra szólítja fel Kelemen Hunort az MPP

Az erdélyi magyar belpolitikába is begyűrűzött a közéletben már jelentős felháborodást eredményező botrány, amelyet az váltott ki, hogy Kelemen Hunor művelődési miniszterként Adrian Păunescu munkásságát elismerő búcsúlevélben hajtott fejet a november 5-én elhunyt költő-politikus előtt.

Rostás Szabolcs

2010. november 17., 15:272010. november 17., 15:27

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége tegnap lemondásra szólította az RMDSZ-es politikust a nekrológ miatt. Szász Jenő elnök és Farkas Csaba alelnök Székelyudvarhelyen rendezett sajtótájékoztatóján elmondta, megdöbbenéssel és megütközéssel értesültek Kelemen Hunor Adrian Păunescu temetésén mondott gyászbeszédéről (ennek kapcsán a polgári politikusok tévednek, a kulturális miniszter ugyanis személyesen nem vett részt a november 7-i szertartáson – szerk. megj.).

„A román nemzeti-kommunista ideológia oszlopos tagjaként ismert Adrian Păunescu ifjúsági agymosó népünnepélyeket szervezett, 1989 után pedig a Szocialista Párt tagjaként a visszarendeződés és a sovénnacionalista diskurzus híveként vált hírhedtté az erdélyi magyar közösség számára” – hangsúlyozták az MPP vezetői, hozzátéve: búcsúbeszédében Kelemen Hunor nemcsak az erdélyi magyarokat nem képviselte, hanem az európai értékeket sem, ezért szorgalmazzák a művelődési miniszter lemondását.

A tárcavezető az MPP-sek vádjára közleményben reagált, amelyben közli: Szász manipulál, ferdít és valótlanságot állít, amikor azt nyilatkozza, hogy gyászbeszédet mondott Păunescu temetésén. „Nem tartózkodtam az országban a temetés napján, így nem is vettem részt rajta, gyászbeszédet sem mondtam. Ugyanakkor visszautasítottam minden olyan kérést, amely arra vonatkozott, hogy Adrian Păunescu halálának napját nemzeti gyásznappá nyilvánítsák” – szögezi le Kelemen Hunor, majd közleményében azt állítja: az az üzenet, amelyet Szász Jenő gyászbeszédnek vélt, csupán a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium hivatalos sajtószolgálatának rövid megemlékezése volt.

Ezzel szemben a tárca honlapján ma is fellelhető, hogy a november 5-én napvilágot látott búcsúbeszédet Kelemen Hunor nevében bocsátották ki, sőt a nekrológ végén a miniszter tegezi az eltávozottat. Ebben a miniszter többek között azt írja: „Ha egyetlen sort sem írt volna, Adrian Păunescu akkor is megmaradt volna a román kultúrában, életét minden jóval és kevésbé jóval a kultúrának áldozta, a szó legnemesebb értelmében. De Adrian Păunescu írt. Úgy írt, ahogyan lélegzett, a szívdobogás ütemében írt, egy századvég örvénylésével írt. És írt, legfőképpen szeretettel. Márpedig a szeretet az, ami mozgatja a napot és a többi csillagot. (…) A kórházi ágyon a költő bocsánatot kért és elbúcsúzott. A bölcsesség és a megbékélés jele ez. A költők nem szentek. Ők csupán megfestik a szentek ikonjait. Adrian Păunescu, Isten nyugosztaljon békében!”

A Ceauşescu-rezsimet, valamint a kommunista diktatúrát megéneklő poéta halálakor egyébként az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) azzal vádolta meg a Román Közszolgálati Televízió vezetőségét, hogy „meggyalázták” a költő emlékét. Az RTV ugyanis a temetés napján megszólaltatta többek között Andrei Cornea filozófust, aki rendkívül bíráló hangnemben beszélt az általa a Ceauşescu-kultusz társszerzőjének nevezett Păunescuról, kijelentve: nem hazafi az, aki készakarva rosszat tesz hazájának, ugyanakkor Eminescuhoz hasonlítani a diktátorpár bárdját egyenértékű az istenkáromlással.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés