
Fotó: Agerpres
2009. július 21., 10:292009. július 21., 10:29
Mint ismeretes, Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter (képünkön) felszólította a 320 ezres diáklétszámát tekintve az ország legnagyobb felsőoktatási intézményének számító Spiru Haret vezetőségét, vesse alá magát a hivatalos minőségi ellenőrzésnek. A tárcavezető szerint az egyetem „diplomagyárrá” nőtte ki magát azzal, hogy minden szakon távoktatási képzést is indított, ehhez azonban nem rendelkezett a szükséges minisztériumi engedélyekkel. Ezzel szemben tegnap Bondrea úgy nyilatkozott: az általa irányított egyetem legális okleveleket bocsátott ki, mivel diákjai akkreditált szakokon folytatták tanulmányaikat.
A rektor – aki egyébként évtizedekkel ezelőtt doktori diplomához juttatta Elena Ceauşescut – hozzátette: a 2002-ben engedélyezett egyetem által kibocsátott diplomák törvényessége ügyében kizárólag az igazságszolgáltatás hivatott véleményt mondani. Andronescunak a pártjával is meggyűlt a baja: a szociáldemokrata alakulat (PSD) vezetőségének vasárnap esti tanácskozásán Mircea Geoană felszólította a tárcavezetőt, máig találjon olyan megoldást a Spiru-ügyben, hogy a diákok ne veszítsék el oklevelüket.
A PSD-vel nagykoalíciót alkotó demokrata-liberálisok ellenben támogatják Andronescu kezdeményezését, miszerint az akkreditációval nem rendelkező szakokon szerzett diplomákat érvényteleníteni kell. Az ellenzéki liberálisok tegnap élesen bírálták a PSD-t amiatt, hogy átpolitizálja az egyetem ügyét, és bejelentették: egyszerű indítványt terjesztenek be a témában, ha a kormány nem rendezi megnyugtatóan a kérdést. Eközben országszerte a Spiru Haret számos végzőse indított pert a tanfelügyelőségek ellen amiatt, hogy kizárták őket a tanárok versenyvizsgájáról.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).