2009. szeptember 08., 16:252009. szeptember 08., 16:25
Az államfő megválasztására vonatkozó törvényt azért kellett módosítani, hogy Traian Băsescu hivatalban lévő államfő függetlenként, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) támogatásával indulhasson az idei választáson – mondta hétfőn este Mircea Toader, a párt képviselőházi frakciójának vezetője. Mivel az alkotmány értelmében az államfő egyetlen politikai pártnak sem lehet tagja, függetlenként indul majd, a PDL támogatásával, mondta a frakcióvezető. A szeptember 2-i sürgősségi kormányrendelet értelmében egy államfőjelölt számára nem kötelező, hogy tagja legyen annak a pártnak, kisebbségi szervezetnek vagy választási szövetségnek, amely őt az elnöki tisztségre jelöli, tette hozzá.
A PDL-frakcióvezető kedden már úgy fogalmazott: Băsescu a PDL színeiben indul az államfőválasztáson
Toader hétfői nyilatkozata után Radu Berceanu PDL-s közlekedési miniszter egyértelműen a PDL elnökjelöltjeként beszélt Băsescuról. „Nem kell aggódni, Traian Băsescu a PDL jelöltje lesz. Én biztosan tudom. Mircea Toader úr nem tagja a kormánynak, így nem tudhatja, miért merült fel az a kérdés, amiről beszélt. Tévedés, ha azt hiszik, hogy Băsescu függetlenként fog indulni” – mondta Berceanu újságíróknak a craiovai Ford-üzemben.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).