Hirdetés

A lej is megsínylette a tévedésből megszavazott áfacsökkentést

Miközben kiderült, hogy a kormánypártok parlamenti bakija a lej-euró árfolyamra is kihatott, tovább értéktelenítve a román fizetőeszközt, megtalálta a kabinet a keddi képviselőházi félreszavazás felelőseit.

Balogh Levente

2010. október 22., 10:242010. október 22., 10:24

Ennek során a kormánypárti honatyák – a hivatalos álláspont szerint véletlenül – megszavazták azt az ellenzéki indítványt, amelynek értelmében 24-ről 5 százalékra csökken az alapélelmiszerek áfája, valamint azt a Mircia Giurgiu demokrata-liberális párti (PDL) honatya által jegyzett törvényjavaslatot, amelynek értelmében a 2000 lejnél kisebb nyugdíjak adómentessé válnak. Emil Boc kormányfő csütörtökön berendelte a kormány tagjait, és arról egyeztettek, hogyan lehet elejét venni a hasonló eseteknek, és leszögezték, hogy a fiaskóért a képviselők tanácsosait terheli a felelősség, amiért nem tájékoztatták a honatyákat arról, hogy a kormány ellenzi a javaslatokat, de Valentin Iliescu parlamenti kapcsolattartásért felelős minisztert is a vétkesek közé sorolták.

A kabinetülésen határozat született arról, hogy a jövőben a képviselők és a miniszterek alaposabban figyelemmel követik majd a törvényhozás napirendjét és a kormány állásfoglalásait is, az államtitkároknak pedig jelen kell lenniük a szakbizottsági üléseken, amikor a testületek az ő minisztériumukat érintő törvénytervezetekről tárgyalnak. A döntés értelmében az államtitkárok és a miniszterek havi rendszerességgel ellenőrzik, milyen stádiumban vannak a törvényjavaslatok. Mindezen intézkedések célja az, hogy minden érintett napirenden legyen a javaslatokról szóló viták állásával, illetve a kormány hivatalos álláspontjával, hogy mindenki tudja, hogyan kell majd a gombot nyomni a szavazásokon.

A találkozón Emil Boc „hibák sorozataként” jellemezte a szavazási gikszert, és leszögezte: az ügyben meg kell várni, mit lép Traian Băsescu államfő, akihez már meg is küldték a törvényeket kihirdetés végett. A témához hozzászólt Mihai Tănăsescu, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai képviselője is, aki közölte: a jogszabályokkal nem lehet érdemben foglalkozni, amíg az államfő ki nem hirdeti őket. Mindezt annak kapcsán fejtette ki, hogy az IMF küldöttsége jelenleg Bukarestben tartózkodik, hogy megvizsgálja, milyen mértékben teljesítette Románia a pénzügyi szervezettel kötött hitelmegállapodás feltételeit. Tănăsescu ugyanakkor leszögezte: ha a jogszabályok hatályba lépnek, akkor napirendre tűzik a kormánnyal folytatott tárgyalások során azt a témát is, hogy milyen eszközökkel tartható fent a 2011-re tervezett 4,4 százalékos költségvetési hiánycél. A legfőbb gond az, hogy olyan intézkedésekről van szó, amelyek nyomán jelentősen csökkennének az államkassza bevételei.

A két jogszabály elfogadása máris kihatott a lej-euró árfolyamra: a közös európai fizetőeszköz egységéért fizetendő ár már szerdán túllépte a 4 lej 30 banit, ami Adrian Vasilescu, a jegybank elnökének tanácsadója szerint egyértelműen a kormánypárti honatyák baklövésének tudható be. Mint arról beszámoltunk, a PDL részéről közölték: tévedésből szavazták meg a jogszabályt, mivel azt hitték, az azokat kedvezőtlenül véleményező bizottsági jelentésről voksolnak. Ezért még szerdán benyújtottak egy törvénytervezetet, amely hatálytalanítaná a jogszabályokat.

Az RMDSZ részéről ugyanakkor Máté András Levente kijelentette: a szövetség tudatosan szavazta meg a két törvényt. Ezt Borbély László környezetvédelmi miniszter csütörtökön annyiban árnyalta, hogy vélhetően figyelmetlenség történt, a szavazás előtt a frakcióvezető utasítása nyomán szavaztak igennel, mivel a voksolásra az érdemi egyeztetés már megtörténik. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy az RMDSZ már az áfaemelésről korábbi tárgyalásokon is azt az álláspontot képviselte, hogy bizonyos termékek esetében azt nem kell növelni. Amúgy az ellenzék sem örül a nyugdíjakra vonatkozó törvénynek: Viorel Ştefan, az alsóház költségvetési bizottságának szociáldemokrata elnöke szerint pártja továbbra is 1000 lejen tartaná a nyugdíjak adókötelezettségi szintjét, mivel a büdzsé nem képes elviselni akkora bevételcsökkenést, amilyet az adókötelezettségi szint 2000 lejre emelése jelentene. Álláspontja szerint pártja honatyáinak többsége nem is szavazta meg ezt a törvényt, az a kormánypártok voksaival ment át az alsóházon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés