Hirdetés

A kormánypalotából a bíróságra

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Egymillió eurós adócsalással vádolják George Copos volt miniszterelnök-helyettest Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) George Copos volt miniszterelnök-helyettes ellen. Az ügyészek adócsalással vádolják a Konzervatív Párt (PC) politikusát, aki múlt héten mondott le a gazdasági ügyekért felelős államminiszteri tisztségéről.

2006. június 07., 00:002006. június 07., 00:00

Bár lemondásakor Copos arra hivatkozott, nem ért egyet a kormány kis- és középvállalkozásokra vonatkozó politikájával, döntését valójában minden bizonynyal a bíróság elé állítása indokolta.
A DNA tegnap közleményben hozta nyilvánosságra, hogy befejezte a vizsgálatokat az üzletember-politikus ellen, és a következőkben a törvényszéknek kell ítélkeznie Copos esetleges bűnösségéről. Az ügyészek azzal vádolják Copost, hogy egy bonyolult üzleti lánc révén több mint egymillió euró értékű adót mulasztott el befizetni az államkasszába. Az összeg abból a tranzakcióból származik, amelynek során Copos az Ana Electronic vállalat tulajdonosaként 38 helyiséget adott el a Román Lottótársaságnak. A lottótársaság jóval a piaci árszint fölötti összegeket fizetett a volt miniszterelnök-helyettes cégének. Az eredetileg lottóügynökségek székhelyének szánt épületek végül nem bizonyultak alkalmasnak a célra. A nyomozás során kiderült: Cristea és Copos úgy próbálta álcázni a törvénytelen üzletkötéseket, hogy egy sor közvetítő piaci szereplőt vont be. A köztes piaci szereplők kiválasztásakor Copos és Cristea gondosan vigyázott arra, hogy ezeknek adókedvezményük legyen ilyen tranzakciókra: az egyik ilyen cég például kisvállalkozás volt, ugyanakkor magánszemélyeket is bevontak az üzletbe. A helyiségeket Copos alacsony áron eladta a köztes piaci szereplőknek, később a lottótársaság jóval magasabb áron vásárolta meg tőlük. Minthogy ezen közvetítőknek nem volt pénzük a vásárlásra, az összeget csak azután fizették ki Copos vállalatának, miután a lottótársaságtól már felvették a pénzt. Coposnak így sikerült megspórolnia az adókötelezettség egy részét, minthogy a tranzakcióba beépített köztes piaci szereplőknek jóval kevesebb adót kellett fizetniük, mint ha közvetlenül a lottótársaság és Copos vállalata között kötötték volna az adásvételi szerződést. Cristeát adócsalásban való bűnrészességgel vádolják, ellene már múlt héten vádat emeltek. Az ügyészek Coposon kívül Gilio Giusepe Roza, az Ana Grup vállalatcsoport részvényese, és Stelian Ioan Raþiu, a Transilvania International vállalat igazgatója ellen is vádat emeltek. Az ügyészek szerint nehezítette az ügy kivizsgálását, hogy mind Copos, mind pedig Cristea vezető tisztségeket töltöttek be, így ellenőrzésük alatt tartották alárendeltjeiket, és minden eszközzel akadályozni próbálták a nyomozást.
A vádemelés ellenére a Konzervatív Párt további támogatásáról biztosította Copost. Bogdan Ciucã, az alakulat szóvivője elmondta: mindaddig Copos mellett állnak, amíg a törvényszék bűnösnek nem ítéli őt. George Copos tegnap megdöbbenésének adott hangot a vádemelés hírének hallatán, és elmondta: a DNA jelentése pontatlan, és valótlanságokat tartalmaz. Az ügyben a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken kezdődik el a bírósági eljárás.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés