Hirdetés

A fenyegetőzések miatt lemondott Csendes László CNSAS-elnök

Lemondott tisztségéből Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke. Csendes személyes és családja biztonságával indokolta lépését, állítása szerint őt és munkatársait is sorozatos fenyegetések érték. „Az engem és munkatársaimat ért fenyegetések – különösen az utóbbi időszakban – túllépték az elviselhető szintet. Biztonságban kell tudnom a családomat és több időt kell szenteljek nekik” – nyilatkozta Csendes, aki azonban továbbra is a testület tagja marad.

Hírösszefoglaló

2009. december 21., 13:542009. december 21., 13:54

A lemondott elnök állítása szerint az is nagyon zavarta, hogy a sajtóban a „mesés fizetések” miatt is bírálatok érték az intézetet. „Távolról sincs így. Az én végzettségemmel egy németországi kisebb zenekarban tevékenykedő zenésznek ötször nagyobb a bére” – mondta. A 45 esztendős Csendes a zenetudományban szerezte egyetemi fokozatát, a vagyonnyilatkozata szerint az intézettől évi 61 500 lejes juttatást kap, ami havi 5125 lejes bruttó bérnek felel meg.

Az intézet elnöke a munkatársait ért fenyegetések közül megemlítette azt, hogy a CNSAS-t perek százaiban képviselő jogászuk, Mihai Ionescu a múlt héten hazatértekor szembesült azzal, hogy hetedik emeleti lakása ablakát tűzfegyverrel belőtték, a golyót a rendőrség találta meg a lakásban. „Ez volt az utolsó csepp a pohárban” – mondta Csendes.  

Csendes László hétfőn iktatta az intézménynél az elnöki tisztségről lemondó nyilatkozatát, a CNSAS-nak azonban továbbra is tagja marad.

„Megígértem Ticu Dumitrescunak – az átvilágítási törvényt és a CNSAS létrehozását kezdeményező, 2008 decemberében elhunyt egykori parasztpárti képviselőnek –, hogy a testület élén maradok az elnökválasztásokig. Most tehát biztonságra, nyugalomra van szükséges és több időt akarok tölteni családommal” – mondta.

A lemondás következtében az intézmény vezetőségének az első ülésen új személyt kell kineveznie elnöknek. Csendes Lászlót az RMDSZ javasolta az átvilágító bizottság élére. Az elnöki tisztséget 2007. július 3-től tölti be.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés