Hirdetés

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

védelmi

Nem kell aggódni? A védelmi minisztérium szerint a drónok megjelenésének kockázata továbbra is a Duna környékére korlátozódik

Fotó: Facebook/Radu Miruţă

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

Balogh Levente

2026. augusztus 31., 20:012026. augusztus 31., 20:01

Portálunk annak nyomán fordult hétfőn a védelmi tárcához, hogy – mint arról beszámoltunk – a drónincidensek megnövekedett száma miatt Radu Miruță védelmi miniszter vasárnap este bejelentette: a tárca tájékoztató kampányt indít az ország összes megyéjében arra vonatkozóan, mi a teendő, ha drónt vagy dróndarabokat találnak, illetve a kampány kiterjed a dezinformációra is.

Azt kérdeztük a minisztériumtól, hogy

Hirdetés

ez vajon annak tudható be, hogy úgy értékelik: az eddigi, Románia keleti felén található, Ukrajnával szomszédos területek mellett nyugatabbra is fennál a drónok megjelenésének veszélye?

korábban írtuk

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

A tárca szerint nem áll fenn ilyen kockázat.

Emlékeztetett: a román határ közelében eddig regisztrált incidensek elsősorban az Oroszországi Föderáció által a Duna mentén, az országterület közvetlen közelében található ukrán kikötői infrastruktúra ellen elkövetett támadásokhoz kapcsolódnak.

Idézet
„Jelenleg a védelmi minisztérium szintjén nincsenek olyan jelek, amelyek arra a következtetésre vezetnének, hogy az ilyen jellegű incidensek kockázata az ország más területein is megnövekedett volna.

A Radu Miruță védelmi miniszter által bejelentett tájékoztatási kampány szélesebb körű, és nem a drónokkal kapcsolatos incidensek földrajzi kiterjedésére vonatkozó becslés határozza meg. A tevékenységeket országos szinten tervezik, és céljuk a lakosság tájékozottságának és tudatosságának növelése, mind a drónok vagy drónrészletek észlelése esetén követendő eljárás, mind pedig az online térben terjedő félrevezető információk tekintetében” – közölte a Krónikával a bukaresti védelmi minisztérium.

Mint ismeretes, 2026-ban az előző évekhez képest jelentős mértékben nőtt az ukrán határ közelében bekövetkezett drónincidensek száma.

korábban írtuk

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Mint arról beszámoltunk,

az Ukrajna elleni háború során az orosz drónok több alkalommal is behatoltak román területre.

A legsúlyosabb eset május 29-én történt, amikor egy orosz drón eltalált egy lakóépületet Galac városában, és két embert megsebesített.

Azóta a román légierő már négy, az ország légterébe behatoló orosz drónt lőtt le.

Ugyanakkor a drónok nem csupán az ukrán határhoz közeli térségbe jutottak el: az első drónt, amelyet a román légierő júliusban lelőtt, a határtól 120 kilométerre, Buzău megyében semmisítették meg, míg múlt héten egy másik drón Vrancea megyében zuhant le egy ház mellett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 16., szerda

Büntetendő a kényszerházasság, akár hét év börtön is kiszabható érte

Szerdán döntő házként elfogadta a képviselőház azt a törvénytervezet, amely büntetendővé teszi a kényszerházasságot. Kiskorú sértettek esetében súlyosabb büntetést ír elő a jogszabályjavaslat.

Büntetendő a kényszerházasság, akár hét év börtön is kiszabható érte
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Nem vizsgálja ki a parlament a magánrepülős utat, amelyben egy RMDSZ-es szenátor is érintett

Elutasította szerdán a képviselőház házbizottsága a politikusok, magas rangú köztisztségviselők és alkotmánybírók Míkonoszra és Nizzába tartó magánrepülős útjait kivizsgáló különbizottság létrehozását.

Nem vizsgálja ki a parlament a magánrepülős utat, amelyben egy RMDSZ-es szenátor is érintett
2026. szeptember 16., szerda

Nem politikusok, nem is technokraták? Kelemen Hunor új kormányvariációt vázolt

Több változat is elképzelhető az új kormány megalakítására Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint, ezek egyike egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kabinet lehetne.

Nem politikusok, nem is technokraták? Kelemen Hunor új kormányvariációt vázolt
2026. szeptember 16., szerda

Orosz harci zászló is felbukkant az eltérített bukaresti gazdatüntetésen

Orosz nacionalista körök és a hadsereg által is használt zászló is felbukkant kedden a juhtenyésztők tüntetésén, amelyen szélsőjobboldali csoportok is megjelentek, és amely ennek nyomán erőszakba torkollt.

Orosz harci zászló is felbukkant az eltérített bukaresti gazdatüntetésen
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Újra zöld jelzést kapott a medvekilövési kvóta megduplázása

Újra zöld jelzést kapott a parlamentben a medvepopuláció kilövési kvótáját megkétszerező törvénytervezet – tájékoztatott a jogszabályt kezdeményező RMDSZ sajtóirodája.

Újra zöld jelzést kapott a medvekilövési kvóta megduplázása
2026. szeptember 16., szerda

Az AUR a botrány után már egyeztetne a magyarellenes zászlócsókolgatós törvényről

Egyeztetést kezdeményezett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a román zászló napjához benyújtott módosító javaslatáról, miután az jókora botrányt okozott, és számos bírálat érte.

Az AUR a botrány után már egyeztetne a magyarellenes zászlócsókolgatós törvényről
2026. szeptember 16., szerda

Nicușor Dan újabb egyeztetésre hívja a pártokat, hátha sikerül végre megegyezni az új kormányról

Két hónapnyi halogatás után Nicușor Dan államfő ismét egyeztetésre hívja a parlamenti pártokat egy lehetséges teljes jogú kormány megalakításáról.

Nicușor Dan újabb egyeztetésre hívja a pártokat, hátha sikerül végre megegyezni az új kormányról
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Simion rosszat sejtető jóslatot mondott Nicușor Dan felfüggesztéséről és a PSD–AUR-kormányról

Nem kell sok idő, hogy összegyűljenek a Nicușor Dan államfő tisztségéből való felfüggesztéséhez szükséges szavazatok a parlamentben – figyelmeztetett George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion rosszat sejtető jóslatot mondott Nicușor Dan felfüggesztéséről és a PSD–AUR-kormányról
2026. szeptember 16., szerda

„Ilyen szervezettség nem a békés juhászokra jellemző” – gyanús dolgokat látott a prefektus az erőszakba torkollt tüntetésen

A juhtenyésztők keddi, erőszakba torkollt tüntetésén lezajlott eseményeket valakik előre megszervezhették – ezt sejtette Andrei Nistor, Bukarest prefektusa az incidensek után.

„Ilyen szervezettség nem a békés juhászokra jellemző” – gyanús dolgokat látott a prefektus az erőszakba torkollt tüntetésen
2026. szeptember 15., kedd

Tánczos Barna: a gazdatüntetést olyan személyek térítették el, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik

Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál akcióvá, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik.

Tánczos Barna: a gazdatüntetést olyan személyek térítették el, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik
Hirdetés
Hirdetés