2011. december 21., 14:562011. december 21., 14:56
A Nagybecskerekhez közeli vajdasági Jankahídon Viorel Besu tanácselnök házára lőttek rá. Besu egyben a Vajdasági Románok Szövetségének elnöke is. A helyi beszámolók szerint az ingatlanra kilenc töltényt lőttek ki.
A délvidéki Magyar Szó című magyar napilap beszámolója szerint Ida Besu, a tanácselnök felesége ébren volt, és az épület földszinti részében tartózkodott, amikor hajnal két óra körül a lövések eldördültek, férje és 25 éves fia a ház emeletén aludtak. Amint a golyók záporozni kezdtek, leoltotta a villanyt és a padlóra hasalt, miközben a golyók a feje fölött röpködtek. Közben felébredt a férje is, és lejött az emeletről. Az esetről értesítették a rendőrséget és megtörtént a helyszínelés. A család tagjai nem is feltételezik, hogy miért lőttek a házunkra, hiszen, mint mondják, haragosuk nincs, és nem adtak okot egy ilyen támadásra. A rendőrség nyomozást indított.
A másik incidens az arománok lakta Timok völgyében történt. Szintén hétfőn a Szerbiai Rumánok Demokrata Pártja spicovai szervezetének elnöke, Dragoslav Maricic otthonára lőttek rá a településen. A golyó az egyik ablakot törte be.
A Romanian Global News szerint ez az első alkalom, hogy fegyverrel támadnak egy Timok-völgyi román vezetőre, eddig ugyanis mind a hatóságok, mind a szerb szélsőségesek megelégedtek a román önazonosság megőrzéséért harcoló személyek, valamint családjuk zaklatásával. A portál szerint például a közelmúltban a rendőrség a szerb ortodox egyházzal együttműködve megpróbálta ledönteni a spicovai román közösség által épített haranglábat. A románok akkor a helyszínre sereglettek, hogy megakadályozzák az akciót, és csupán kevés hiányzott ahhoz, hogy súlyosabb incidens történjen. A településen mindazonáltal igen puskaporos a hangulat. Dragoslav Maricic egyébként az egyik legaktívabb helyi román vezető, aki egy román templom építésén fáradozik.
Tudor Pantiru diaszpóráért felelős bukaresti szociáldemokrata párti (PSD) képviselő az eseteket románellenes megfélemlítési akciónak minősítette. „Vélhetően azok követték el a támadásokat, akik nem szeretnék, hogy a románok élhessenek alapvető jogaikkal, hogy román nyelvű istentiszteleteken vehessenek részt és hogy román iskolába járassák gyerekeiket” – vélte a képviselő.
A bukaresti külügyminisztérium kedden este kiadott közleményében aggodalmát fejezte ki az ügy miatt, megjegyezte ugyanakkor, hogy a belgrádi román nagykövetség kapcsolatba lépett a szerb hatóságokkal, amelyek nyomozást indítottak mindkét ügyben.
Viorel Badea, a kormány fő erejét adó Demokrata-Liberális Párt (PDL) szenátora, a felsőház határon túli román ügyekért felelős bizottságának elnöke provokációnak minősítette a támadásokat, amelyek célja az, hogy kibillentse az egyensúlyból a jó irányba haladó román-szerb párbeszédet, amely a szomszédos országokban élő románok alapvetői jogainak tiszteletben tartásáról szól. Badea felszólította a szerb hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a tettesek felelősségre vonása és a nyugalom helyreállítása érdekében.
A szenátus határon túli románokért felelős bizottsága egyébként december 14-én negatívan véleményezte Szerbia európai uniós társulási szerződését, Viorel Badea elnök szerint azért, mert Szerbia nem tartja tiszteletben az ott élő román kisebbség jogait.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.