Hirdetés

A román külügy tájékoztatta a szövetségeseket a választási kampányba való külső beavatkozási kísérletekről

román külügyminisztérium

A román külügy szerint a titkosítás alól feloldott jelentések a demokratikus intézmények és folyamatok elleni példa nélküli és jelentős mértékű külső beavatkozást állapítottak meg

Fotó: Román külügyminisztérium

A bukaresti külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy tájékoztatta a szövetséges államokat a romániai választási kampányba való külső beavatkozási kísérletekről, és biztosította Bukarest partnereit arról, hogy Románia nem huny szemet a történtek fölött.

Krónika

2024. december 05., 14:412024. december 05., 14:41

2024. december 05., 16:362024. december 05., 16:36

„A román hatóságok vizsgálatot indítottak a befolyásolásra tett kísérlet ügyében, és ez még folyamatban van. Tájékoztattuk szövetségeseinket erről a külső beavatkozási kísérletről, és minden szükséges intézkedést meghozunk a demokrácia, a nemzetbiztonság és az ország szuverenitásának védelmében” – olvasható a külügyi tárca közleményében.

A minisztérium leszögezte: Románia továbbra is szilárdan elkötelezett amellett, hogy megvédje demokratikus intézményeit és folyamatait a „példátlan külföldi beavatkozással és manipulációval szemben”.

Hirdetés

„Ezért a román hatóságok úgy döntöttek, hogy feloldanak a titkosításuk alól és közzétesznek bizonyos jelentéseket, amelyek releváns információkat tartalmaznak a romániai elnökválasztás elleni rosszindulatú külföldi műveletekről, beleértve az illegális kampányfinanszírozást, a digitális kampányok mesterséges felerősítését és nagyszabású kibertámadásokat” – magyarázta a külügy.

korábban írtuk

Feloldották a titkosítást, kiderült, hogy ki és mennyivel finanszírozta Georgescu kampányát
Feloldották a titkosítást, kiderült, hogy ki és mennyivel finanszírozta Georgescu kampányát

Klaus Iohannis államfő jóváhagyta, hogy a Román Hírszerző Szolgálat, a Külföldi Hírszerző Szolgálat és a belügyminisztérium feloldja azoknak az információknak a titkosítását, amelyeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács november 28-i ülésén mutattak be.

Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint

a titkosítás alól feloldott jelentések a demokratikus intézmények és folyamatok elleni példa nélküli és jelentős mértékű külső beavatkozást állapítottak meg.

Ezek az akciók részei a Románia euroatlanti elkötelezettségét aláásó folyamatos és kitartó kísérletnek – tette hozzá a külügy,

Mint ismeretes, Klaus Iohannis államfő szerdán jóváhagyta, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) és a belügyminisztérium feloldja azoknak az információknak a titkosítását, amelyeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) november 28-i ülésén mutattak be. Ezekből az információkból kiderül, hogy Călin Georgescu független jelölt TikTok-kampánya egymillió euróba került, egy külső állami kiberszereplő beavatkozott a választások lebonyolítását szolgáló távközlési és informatikai rendszerekbe, Románia pedig az agresszív orosz hibrid hadviselés célpontja.

korábban írtuk

Georgescu kampányát egymillió euróval finanszírozták, állítja a SRI
Georgescu kampányát egymillió euróval finanszírozták, állítja a SRI

A Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén ismertetett információkból kiderül, hogy Călin Georgescu TikTok-kampánya egymillió euróba került, egy állami kiberszereplő beavatkozott a választások lebonyolítását szolgáló távközlési és informatikai rendszerekbe.

A washingtoni külügyminisztérium szóvivője jelezte: az Egyesült Államokat aggodalommal tölt el a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jelentése, amely szerint Oroszország a romániai választási folyamat integritásának befolyásolására irányuló rosszindulatú kibertevékenységben vesz részt. Matthew Miller külügyi szóvivő szerdai sajtónyilatkozatában leszögezte: az Egyesült Államok nagyra értékeli azt a hozzájárulást, amelyet Románia erős NATO-szövetségesként és európai uniós partnerként tanúsít.

Hozzáfűzte: komoly negatív hatással lenne az Egyesült Államok és Románia biztonsági együttműködésére, ha Romániát külföldi szereplők eltérítenék arról a fejlődési pályáról, amely nehezen megszerzett euroatlanti tagságán alapul, a külföldi befektetések korlátozására irányuló döntés pedig eltántorítaná az amerikai vállalatokat a romániai befektetésektől.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés