
Fotó: Kozán István
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a nemzetgazdaság aláásásával vádolható Dacian Cioloş korábbi miniszterelnök a felelős azért, hogy Románia „kritikus helyzetbe” került a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatti jogvitában.
2024. február 05., 17:412024. február 05., 17:41
2024. február 05., 19:082024. február 05., 19:08
A PSD hétfői közleményében emlékeztetett, hogy február 10-ig várható ítélethirdetés abban a kártérítési perben, amit a kanadai Gabriel Resources kanadai vállalat indított a román állam ellen a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál. A párt szerint bármi is lesz majd a döntés, „nyilvánvaló”, hogy amikor Dacian Cioloş kormánya kérte az UNESCO-tól Verespatak felvételét a világörökségi listára, a politikus tudta, hogy ezzel sérülnek Románia érdekei a kitermelési jogot birtokló vállalattal már megkezdett vitában.
„Ilyen körülmények között Dacian Cioloş a nemzetgazdaság aláásásával vádolható, és végképp elbúcsúzhat köztisztségek betöltésétől. Cioloş nem kérheti többé a polgárok szavazatát, akiket döntéseivel hatalmas károk megtérítésére ítélhetett” – olvasható az Agerpes által idézett közleményben.
A PSD szerint ugyanúgy felelős a történtekért Ludovic Orban volt miniszterelnök is, akinek a kormánya újraindította az eljárást az UNESCO-nál, miután a PSD-kormány az eljárás felfüggesztését kérte a jogvita rendezéséig. Emellett felelős a párt szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is, amelynek miniszterei a Cîţu-kormány idején hevesen ellenezték az UNESCO-hoz intézett kérés visszavonását, annak ellenére, hogy az akkori pénzügyminiszter figyelmeztetett: Románia hatalmas, 0,5 és 3,5 milliárd dollár közötti kártérítést kockáztat.
„A probléma az, hogy a román állam a kitermelési jogot biztosító jobboldali kormányok révén egy olyan kötelezettséget vállalt, amelyet Cioloş, Orban és az USR tudatosan megszegett, meghiúsítva ezzel a jogvita békés rendezésének összes lehetőségét” – zárul a közlemény.
Az európai parlamenti képviselő hétfői sajtónyilatkozatában felszólította Marcel Ciolacu kormányfőt, hogy menessze tanácsadói tisztségéből a volt szociáldemokrata miniszterelnököt. Szerinte okiratok bizonyítják, hogy Victor Ponta a felelős azért, mert várhatóan nagy összegű kártérítést kell kifizetnie Romániának a bányaprojektek meghiúsulása miatt.
Cioloş leszögezte: Marcel Ciolacunak és a PSD-nek bocsánatot kellene kérnie ezért a román néptől, és a kártérítést a felelősöknek kellene kifizetniük. A felelős pedig szerinte Marcel Ciolacu „barátja”, Victor Ponta, aki 2013-ban miniszterelnökként a román állam nevében kötelezettséget vállalt arra, hogy a kanadai vállalat megkapja az aranykitermelés jogát Verespatakon. „Ezt a kötelezettségvállalást pedig éppen Ponta és a PSD szegte meg a parlamentben, és lehetőséget adott a bányavállalatnak, hogy pénzt követeljen a romániaiaktól” – olvasható a sajtónyilatkozatban.
A volt technokrata kormányfő szerint a kanadai vállalat részvényeinek árfolyama megnőtt, amikor Marcel Ciolacu a jogerős ítélet kihirdetése előtt bejelentette, hogy Románia el fogja veszíteni a kártérítési pert. „Vajon kik a haszonvélvezői a kanadai cég részvényeivel való tőzsdei zsonglőrködésnek? Nem éppen a szociáldemokrata politikusok, Ponta és a barátai?” – tette fel a kérdést a volt kormányfő.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő más EP-képviselőkkel, parlamenti képviselőkkel és civil aktivistákkal együtt vasárnap felszólította Marcel Ciolacu miniszterelnököt, hogy teljes egészében hozza majd nyilvánosságra a Verespatak-perben születő jogerős ítéletet. „Fennáll a veszélye annak, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök Victor Ponta tanácsára megpróbálja eltitkolni a közvélemény elől azok kilétét, akik felelősek a román államnak okozott kárért a Gold Corporation által indított Verespatak-perben. A bányavállalat azután perelte be a román államot, hogy Victor Ponta kormányfőként 2013-ban megígérte, hogy kiadja a bányászathoz szükséges engedélyeket, majd a PSD–PNL-többség a közvélemény reakciójától megijedve a parlamentben megakadályozta a projektet” – idézi a volt miniszterelnököt a vasárnap kiadott közlemény.

Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő vasárnap felszólította Marcel Ciolacu miniszterelnököt, hogy teljes egészében hozza majd nyilvánosságra a Verespatak-perben születő jogerős ítéletet.
amelyben az Erdélyben mintegy 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt ciántechnológiával kitermelni kívánó, ám végül hoppon maradt kanadai Gabriel Resources vállalat többmilliárd dolláros kártérítést követel a gigaberuházást nagy nehezen megakadályozó román államtól. Sajtóértesülések szerint Marcel Ciolacu kormányfő, valamint Marcel Boloș pénzügyminiszter arra számítanak, hogy legkevesebb 2 milliárd dollár kifizetésére fogja kényszeríteni a román államot a február 10-én esedékes ítélet.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
szóljon hozzá!