
Codrin Ştefănescu, a PSD főtitkára
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára szerint „kötelező” módon megoldást kell találni az úzvölgyi katonatemető kapcsán felmerült problémára, mégpedig a helyi hatóságok és a kormány beavatkozásával.
2019. május 24., 09:142019. május 24., 09:14
2019. május 24., 09:152019. május 24., 09:15
Codrin Ştefănescu annak kapcsán foglalt állást az ügyben, hogy az RMDSZ csütörtökön bejelentette: a bukaresti kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt már nem támogatja a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem. A PSD politikusa a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, ki kell vizsgálni, miként fajulhatott incidenssé az úzvölgyi temető ügye, és mindent el kell követni a helyzet normalizálásáért.
„Amikor bárkinek a halottairól beszélünk, az szent dolog. Minden olyan hely, ahová ősöket hantoltak el, valamennyi közösség számára jelentőséggel bír, nem számít, kinek a felmenőiről van szó. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy ilyesmi ne történjen meg újra” – jelentette ki a PSD főtitkára, hozzátéve, a kormánypárt minden esetben felemelte a szavát, amikor sírgyalázás történt, zsidótemető feldúlását említve példaként.
A politikus hozzátette, ezen túlmenően a kormánynak, továbbá Carmen Dan belügyminiszternek is be kell avatkoznia az úzvölgyi temető kapcsán kialakult helyzet rendezése érdekében. „Tisztelettel kell viseltetnünk egy közösség halottaival szemben, különösen ha tmetőről van szó, amelyben olyan emberek nyugszanak, akik fontos szerepet töltöttek be a történelem során. Mindenkinek tisztelnie kell a halottait” – fogalmazott a hírügynökségnek a kormányzó PSD főtitkára.
Az RMDSZ többek között arra hivatkozva függesztette fel a román koalícióval fennálló együttműködését, hogy az úzvölgyi katonasírokra való törvénytelen ráépítkezés kimeríti a büntető törvénykönyv sírgyalázásról szóló cikkelyének előírásait, míg az azt követő provokációk a gyűlöletszítás bűncselekményének fogalmát. Emellett a dormánfalvi önkormányzat közpénzből, engedély nélkül más önkormányzat területére történt építkezése hivatali visszaélésnek számít.
Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús osztrák-magyar sírkertben, ahol félszáz betonkeresztet és egy emlékművet állított fel. Ezek felavatását a moldvai kisváros önkormányzata május 17-ére hirdette meg, de – miután a román hatóságok törvénytelennek nyilvánították az emlékműállításra kibocsátott építési engedélyt – Constantin Toma polgármester bejelentette, hogy elhalasztják az avatást. Az úzvölgyi katonatemetőt Hargita megye legnagyobb és legjelentősebb első világháborús emlékhelyeként tartják számon. A temetőben 1994-ben második világháborús emlékművet is állítottak, amelynél évről évre augusztus 26-án tartanak nagyszabású megemlékezést.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!