Hirdetés

A megelőzésre helyezi a hangsúlyt a plágium kapcsán a készülő felsőoktatási törvény az oktatási miniszter szerint

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

A felsőoktatást szabályozó új törvény tervezete a megelőzésre helyezi a hangsúlyt a plágium kapcsán – jelentette ki kedden az oktatási miniszter. Ligia Decát arról faggatták az újságírók, mennyire biztos az az eljárás, amelyet a plágium azonosítására és a plagizálás elleni küzdelemre ír elő a jogszabálytervezet.

Hírösszefoglaló

2023. május 02., 15:252023. május 02., 15:25

A tárcavezető azt mondta, a javasolt eljárás a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, például azáltal, hogy megszab egy 90 napos időszakot a védés előtt, amely alatt a doktori dolgozat átvizsgálható, és ha felmerül a plágium gyanúja, azt jelezni lehet az illetékes bizottságnak. A miniszter hozzátette, az alkotmánybíróság döntéseinek figyelembevételével megszabnak egy eljárást a már megvédett disszertációkkal kapcsolatos esetleges panaszokra vonatkozóan. Ligia Deca ugyanakkor leszögezte,

az új törvény előírásai a 2000 előtt megvédett dolgozatokra nem vonatkoznak.

Hirdetés

Ha annak idején a doktori értekezés digitális formában való közzététele nem volt kötelező, ezt nem lehet visszamenőleges hatállyal előírni. Az egyetemeknek azonban lehetőségük van a teljes levéltári anyaguk digitalizálására, beleértve a doktori értekezéseket is. „Vannak egyetemek, amelyek már elkezdték ezt a folyamatot” – mutatott rá Ligia Deca.

A törvénytervezetet amúgy kedden hagyta jóvá a képviselőház tanügyi bizottsága, a honatyák több módosítást is kieszközöltek a beterjesztett jogszabályjavaslaton.

Az elfogadott módosítások között szerepel például, hogy a felsőoktatási intézmények – a költségvetési kereten belül – fedezhetik a más településen élő alkalmazottaik utazási és szállásköltségeit, illetve megemelhetik az alapfizetéseket.

A felsőoktatási tanügyi alkalmazottak és kutatók nyugdíjkorhatára 65 év, de az illető kérésére ez kitolható az egyetemi év végéig.

A bizottság az RMDSZ több módosító javaslatát is jóváhagyta, például azt, miszerint a romániai felsőoktatás minőségét ellenőrző ügynökség (ARACIS) által végzett kiértékeléseken kell lennie egy kisebbséginek is a bizottság tagjai között, amennyiben az ellenőrzés olyan felsőoktatási intézményben történik, ahol az adott kisebbség nyelvén is folyik oktatás.

A szövetség egy másik elfogadott módosítása értelmében azokon a szakokon, ahol nincs állami oktatás valamely kisebbség nyelvén, külön helyeket kell biztosítani az illető kisebbséghez tartozó jelentkezőknek.

A román állampolgárságú, külföldi egyetemen tanuló diákok 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a hazai vízi tömegközlekedési eszközökön és a vasúti járművek másodosztályán 30 éves korukig, ha felmutatják az adott tanévre érvényes diákigazolványukat – mondja ki az RMDSZ egy másik módosítása.

korábban írtuk

Egy év alatt két évet is elvégezhetnek az egyetemisták, a tandíjat sem lehet indokolatlanul emelni a készülő törvény szerint
Egy év alatt két évet is elvégezhetnek az egyetemisták, a tandíjat sem lehet indokolatlanul emelni a készülő törvény szerint

Az alapképzés nappali tagozatára beiratkozott egyetemi hallgatók a kari tanács jóváhagyásával egy év alatt két évfolyamot is elvégezhetne – erről szóló módosító javaslatot fogadott el csütörtökön a képviselőház tanügyi bizottsága.

A PSD egyik módosító javaslata értelmében szabálysértésnek minősül, 100 000 és 200 000 lej közötti bírságot von maga után, ha egy természetes vagy jogi személy pénzért árul tudományos munkákat, vizsga- vagy szakdolgozatokat abból a célból, hogy azok megvásárlója illetéktelenül jusson egyetemi, mesteri vagy doktori oklevélhez. Az ezeket a szolgáltatásokat hirdető felületeket a távközlési minisztériumnak kell azonosítania, és intézkednie a felszámolásukról. Amennyiben a már megszüntetett felületet újranyitják, a szabálysértés már 300 000 és 600 000 lej közötti összeggel bírságolható – áll a módosításban.

A tervezetet első házként a képviselőház, majd döntő fórumként a szenátus vitatja meg és szavaz róla.

korábban írtuk

A hittérítésre is kitérhet a készülő felsőoktatási törvény
A hittérítésre is kitérhet a készülő felsőoktatási törvény

A felsőoktatási törvénytervezethez benyújtott és az oktatási bizottsága által elfogadott módosítás szerint nem minősül hittérítésnek a doktrinális vagy dogmatikai véleménycsere, a vallással kapcsolatos tevékenység, kutatás, illetve a teológiai párbeszéd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
Hirdetés