
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége egyetlen tartózkodás mellett megszavazta a parlamenti küszöb emeléséről szóló törvénytervezet elutasítását – jelentette be hétfőn Nicolae Ciucă, az alakulat elnöke.
2023. július 03., 12:562023. július 03., 12:56
„Volt egy vezetőségi ülésünk, ahol megvitattuk és megszavaztuk a PNL mintegy 15 képviselője által kezdeményezett, a parlamenti küszöb emeléséről szóló törvénytervezet elutasítását. Szinte egyhangú elutasítás volt, mindössze egy tartózkodással” – mondta az exkormányfő.
Nicolae Ciucă rámutatott: a megbeszélésen világosan körvonalazódott a PNL álláspontja, miszerint
„A tervezet visszavonására vonatkozó ajánlást is jóváhagytuk” – közölte Ciucă.
ahogyan azt két képviselő – egy PNL-s és egy PSD-s – által kezdeményezett törvénytervezet előírja.
Amint arról korábban beszámoltunk, a nemzeti liberális párti (PNL) Adrian Cozma és a szociáldemokrata (PSD) Radu Cristescu képviselő egy olyan jogszabályjavaslatot terjesztett be a parlamentbe, amely ötről hét százalékra emelné a parlamenti küszöböt. Az összesen 15 PNL-es és egy PSD-s törvényhozó által aláírt tervezet indoklása szerint az elmúlt 20 évben a romániai politikai paletta jelentős mértékben fragmentálódott, ennek nyomán nehézzé vált olyan stabil parlamenti többséget kialakítani, amely politikai stabilitást és stabil kormányzást tenne lehetővé.
A kezdeményezők emlékeztetnek: az utóbbi két parlamenti ciklusban összesen hét kormány állt az ország élén. Az indoklásban az is szerepel, hogy jövőre parlamenti választások esedékesek, a jelenlegi nemzetközi környezetben pedig Romániában politikai és gazdasági stabilitás szükséges. Ezért azt javasolják, a jelenlegi 5 százalékról emeljék 7 százalékosra a parlamenti bejutási küszöböt, „hogy stabil többség és stabil kormányzás jöhessen létre”.

Megszűnhetne az RMDSZ parlamenti jelenléte egy törvénytervezet nyomán, amely 5-ről 7 százalékosra emelné a parlamenti küszöböt Romániában. A tervezetet két magyargyűlölő Szatmár megyei képviselő terjesztette be.
amely az RMDSZ javaslatára került be a választási törvénybe, és amely azon pártok számára, amelyek nem érik el országosan az 5 százalékot, de négy megyében elérik a 20 százalékot a rájuk leadott szavazatok aránya, lehetővé teszi törvényhozók küldését a parlamentbe. Ezt azzal indokolják, hogy az alkotmány értelmében a képviselők és a szenátorok a román nép egészét képviselik, nem csupán négy megyét.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Krónikának csütörtökön kijelentette: a kezdeményezés egyértelműen az RMDSZ ellen irányul, a két kezdeményezőről, a Szatmár megyei, nemzeti liberális párti Adrian Cozmáról és a szociáldemokrata párti Radu Cristescuról régóta köztudott, hogy xenofób, magyarellenes politikusok. A frakcióvezető ugyanakkor hozzátette: azt is tudni kell, hogy magánakcióról van szó. „Sem a liberális, sem a szociáldemokrata párt vezetősége nem támogatja ezt a törvénytervezetet” – hangsúlyozta a kolozsvári politikus.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
szóljon hozzá!