Hirdetés

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját

alkotmánybíróság

Dolguk akadhat. A legfelsőbb bíróság az alkotmánybírósághoz fordulhat a megszorítások miatt

Fotó: Az alkotmánybíróság honlapja

A legfelsőbb bíróság hétfőn megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a kormány által felelősségvállalással elfogadott megszorító törvénycsomagok miatt – közölték hivatalos források a G4Media portállal.

Krónika

2025. szeptember 08., 13:362025. szeptember 08., 13:36

A legfelsőbb bíróság a Bolojan-kormány által szintén felelősségvállalással elfogadott, a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeinek módosításáról szóló reformcsomagot már megtámadta az alkotmánybíróságon.

A legfelsőbb bíróság azt vizsgálja, hogy a vasárnap felelősségvállalással elfogadott törvények tartalmaznak-e olyan rendelkezéseket, amelyek sérthetik az állampolgárok jogait.

Hirdetés

A kormány öt jogszabályért vállalt felelősséget.

Az első jogszabályjavaslat a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit, a második az állami vállalatok irányításáról szóló törvényt módosítja, a harmadik az egészségügyi ágazatot érinti, a negyedik az önfenntartó szabályozó hatóságok működését teszi hatékonyabbá, az ötödik újabb adóügyi intézkedéseket vezet be.

korábban írtuk

Az alkotmánybírósághoz fordul az AUR a kormánybuktató indítványai kudarca után
Az alkotmánybírósághoz fordul az AUR a kormánybuktató indítványai kudarca után

Az alkotmánybíróságon támadja meg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a kormányzati felelősségvállalással elfogadott gazdasági megszorító törvénycsomagokat, miután a parlament vasárnap elutasította az Ilie Bolojan miniszterelnök vezette kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványokat.

Az alkotmány értelmében a kormány felelősséget vállalhat a parlamentben egy programért vagy törvénytervezetért. Ha a képviselők és szenátorok három napon belül nem terjesztenek be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Helyén marad a kormány: a parlament elutasította mind a négy ellenzéki bizalmatlansági indítványt
FRISSÍTVE – Helyén marad a kormány: a parlament elutasította mind a négy ellenzéki bizalmatlansági indítványt

Elkezdődött vasárnap a szenátus és a képviselőház együttes ülése, amelyen egyenként megvitatják és szavazásra bocsátják a négy bizalmatlansági indítványt, amelyeket szerdán nyújtott be az ellenzék.

A törvénytervezetek miatt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) négy bizalmatlansági indítványt is benyújtott a kormány ellen, de a parlament vasárnap mind a négyet elutasította.

Ezt követően az AUR közölte, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabályokat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Tovább mélyül a válság a PNL-ben: Veștea békülne, Falcă kizárná

Adrian Veștea szerint miniszterelnök-jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Ezzel szemben Gheorghe Falcă PNL-s európai parlamenti képviselő vasárnap Veștea kizárását kérte a pártból.

Tovább mélyül a válság a PNL-ben: Veștea békülne, Falcă kizárná
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Az RMDSZ hamarosan dönt, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt

Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.

Az RMDSZ hamarosan dönt, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt
2026. június 14., vasárnap

Ki az új miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea?

A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.

Ki az új miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea?
2026. június 14., vasárnap

„Gyorsabban csalódtunk benned, mint Iohannisban” – Dühödt kommentáradat zúdult Nicușor Danra

Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.

„Gyorsabban csalódtunk benned, mint Iohannisban” – Dühödt kommentáradat zúdult Nicușor Danra
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan

Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan
2026. június 14., vasárnap

Sokakat őrizetbe vettek a Jupiter hadművelet keretében

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.

Sokakat őrizetbe vettek a Jupiter hadművelet keretében
2026. június 13., szombat

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja

Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”

Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával

Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával
Hirdetés
Hirdetés