Hirdetés

A különleges nyugdíjukat féltő bírák és ügyészek szerint „lejárató kampány” zajlik ellenük

különleges nyugdíj

Lejárató kampány? A bírák és ügyészek különleges nyugdíja miatti felháborodást az érintettek „lejárató kampányként” értelmezik

Fotó: Pál Árpád


Negatív kampány zajlik a bírák és ügyészek ellen a különleges nyugdíjak kapcsán – vélekedik négy igazságügyi szakmai szervezet, amelyek emiatt közös közleményt is kiadtak, és találkozót kezdeményeztek Ilie Bolojan miniszterelnökkel.

Krónika

2025. augusztus 13., 12:382025. augusztus 13., 12:38

A négy, bírákat és ügyészeket tömörítő szervezet kedden „sürgős” találkozót kért a miniszterelnöktől,

hogy megvitassák a „bírói és ügyészi hivatás aláásására irányuló kampány” hatását, amelyet az elmúlt három évben folytattak, és amely szerintük aláássa a közvélemény igazságszolgáltatásba vetett bizalmát.

Hirdetés

Képviselőik úgy vélik, hogy kampány folyik ellenük, miután a kormány a különleges nyugdíjak csökkentését és a nyugdíjkorhatár emelését javasolta a bírói és ügyészi karban.

korábban írtuk

A havi 11 ezer lejes nyugdíj nem elég a megélhetéshez a bírák és ügyészek számára – mondja az igazságszolgáltatási tanács elnöke
A havi 11 ezer lejes nyugdíj nem elég a megélhetéshez a bírák és ügyészek számára – mondja az igazságszolgáltatási tanács elnöke

A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.

A miniszterelnöknek küldött közleményben hangsúlyozzák, hogy fontos lenne a bírák és ügyészek bevonása a státuszukra vonatkozó módosításokról szóló tárgyalásokba.

A Romániai Bírók Szövetsége (AMR), a Romániai Bírók Országos Szövetsége (UNJR), a Bírók Emberi Jogok Védelméért Szövetsége (AJADO) és a Romániai Ügyészek Szövetsége (APR) rámutatott:

Idézet
a párbeszéd elengedhetetlen az állami intézmények megfelelő működéséhez, de még inkább szükséges, amikor a gyakori kisiklások szándékosan aláássák a bizalmat a bírói hatalom alapvető funkciójának – a törvény alkalmazásának, a polgárok jogainak és szabadságainak garantálásának – betöltésében”.

Úgy vélik, hogy „a párbeszédet és a valódi konzultációt nem helyettesíthetik olyan nyilvános üzenetek, amelyek egy egész szakmát diszkreditálnak, és azt a társadalom összes problémájának forrásaként tüntetik fel. Egyértelmű különbség van a szólásszabadság és a jogos kritika, illetve a tiszteletlenség és a bírói hatalomra gyakorolt nem helyénvaló nyomás között”.

korábban írtuk

Több mint ezer bíró és ügyész azonnali nyugdíjba vonulásával vagy felmondásával fenyeget a bírák fóruma
Több mint ezer bíró és ügyész azonnali nyugdíjba vonulásával vagy felmondásával fenyeget a bírák fóruma

Több mint ezer bíró és ügyész azonnali nyugdíjba vonulásához vagy felmondásához vezethetnek a nyugdíjuk összegével és a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban kilátásba helyezett módosítások a Romániai Bírák Fóruma (AFJR) szerint.

A négy egyesület kijelenti, hogy „a bírák és ügyészek státuszának stabilitása és kiszámíthatósága a bírói függetlenség fő garanciája”, és vitát kezdeményeznek annak megállapítására, hogy az ismételt jogszabályi változások tiszteletben tartják-e ezeket a demokratikus elveket.

Hangsúlyozzák „a bírák és ügyészek részvételének fontosságát az őket érintő vitákban”, valamint azt, hogy konzultálni kell velük, és „aktív szerepet” kell kapniuk a bírói és ügyészi kar tevékenységét szabályozó törvények kidolgozásában.

korábban írtuk

„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról
„Teljesen aberráns” – Nicușor Dan a bírák és ügyészek nyugdíjáról

„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.

„Az AMR, az UNJR, az AJADO és az APR kifejezték bizalmukat abban, hogy a kormány megérti a bírók és ügyészek szakmai szervezeteivel folytatott konzultációk szükségességét, hogy biztosítsák a megfelelő párbeszéd kereteit, amikor olyan törvényjavaslatokat kezdeményeznek, amelyek a státuszukat érintik, illetve amikor a közbeszédben megkérdőjelezik a bírói hatalom legitimitását” – áll a közleményben.

Mint arról beszámoltunk, Ilie Bolojan miniszterelnök július végén bejelentette, hogy javasolja a nyugdíjkorhatár emelését és a nyugdíjba vonulás korhatárának a standard 65 évre történő emelését, valamint a nyugdíjba vonuláshoz szükséges szolgálati idő emelését 25 évről 35 évre.

Emellett a bírói nyugdíj összege a nettó végső fizetés legfeljebb 70 százaléka lenne, nem pedig a bruttó fizetés 80 százaléka.

korábban írtuk

Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés
Miniszter: csak a kiindulópont a Bolojan által a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról tett bejelentés

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.

A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét ellátó Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ugyanakkor heves tiltakozását fejezte ki a tervezet ellen.

A testület szerint a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.

Közleményében a CSM leszögezi, határozottan elutasítja a kormány által tervezett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének módosítására vonatkozó intézkedéseket, amelyeket Ilie Boloja miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján ismertetett.

korábban írtuk

Szegény luxusnyugdíjasok
Szegény luxusnyugdíjasok

Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.

A CSM nehezményezi, hogy

a kormány nem konzultált a bírák és ügyészek képviselőivel a tervezett intézkedésekről, és így visszaélt előjogaival és nem vette figyelembe az igazságszolgáltatás hatalmi ágként meghatározott státuszát.

„A kormány szándékai nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi jogszabályokban rögzített elveket, amelyek az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában is folyamatosan tükröződnek” – szögezte le a CSM.

A CSM elnöke, Elena Costache egy interjúban úgy vélekedett: a bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez, és szerinte a bírók függetlensége a pénz függvénye.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés