
Fotó: Szállítási minisztérium
Románia a Fekete-tengeri Konstanca kikötő fejlesztésével támogatja az ukrán gabonaexport tranzitját – jelentette be a pénteki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2023. szeptember 08., 15:152023. szeptember 08., 15:15
A kormányfő örömét fejezte ki, hogy az erről szóló határozatok rögtön a Három Tenger Kezdeményezés bukaresti csúcsértekezlete, illetve üzleti fóruma után kerültek napirendre, annak bizonyságául, hogy Románia komoly erőfeszítéseket tesz a térség infrastrukturális összekapcsolása, ugyanakkor Ukrajna támogatása érdekében.
amelyek együttes értéke mintegy 300 millió eurót tesz ki.
A kormányinfón Mihai Constantin kormányszóvivő elmondta, hogy a legfontosabb román kikötő infrastruktúrájának fejlesztését három év alatt fogják elvégezni, a finanszírozást pedig európai uniós vissza nem térítendő támogatásból, illetve román költségvetési forrásokból fedezik.
Románia, Ukrajna, Moldova, az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői augusztus 11-én az ukrán-moldovai-román hármashatár mellett található Galac városában állapodtak meg arról, hogy megduplázzák a Románián keresztül külföldi piacokra exportált ukrán gabonamennyiséget, miután Oroszország sorozatos dróntámadásokat intézett Ukrajna folyami kikötői, a Duna-parti Reni és Izmajil ellen.
Sorin Grindeanu román szállításügyi miniszter azt ígérte, hogy Románia a jelenlegi havi kétmillió tonnáról négymillió tonnára növeli az ukrán gabonatranzitot kiszolgáló szállítási kapacitását a közeljövőben.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!