
Fotó: Ludovic Orban/Facebook
Megválasztották szombaton Ludovic Orbant a Jobboldal Ereje párt elnökévé az alakulat első kongresszusán.
2024. április 20., 19:152024. április 20., 19:15
2024. április 20., 19:562024. április 20., 19:56
A párt közleménye szerint Orban 1203 támogató szavazatot kapott.
Beszédében Ludovic Orban rámutatott, Romániát „nagy veszély fenyegeti”, mert két olyan párt van hatalmon, amelyek „megszokták”, hogy rátelepedjenek az állami intézményekre, a közigazgatásra, az állami vállalatokra, és hogy „a klientúrájuk felé irányítsák a jövedelmező szerződéseket” – írta az Agerpres. Orban szerint a Jobboldal Erejének ötletei, tervei a „Ceauşescu-érát idéző cenzúra” miatt nem láthatók-hallhatók az országos médiában.
„Ez azt jelenti, hogy civil ellenőrzés alá kell vonni azt a több tízezer szekust, akik befolyásolni akarják a pártok döntéseit, a bírók és az ügyészek döntéseit, az állami intézmények döntéseit, akik ellehetetlenítik az üzleteik számára konkurenciát jelentő üzletembereket, akik ellenőrzésük alatt akarják tartani a román társadalmat, ahogyan az Ceauşescu idejében is történt” – fogalmazott.
Az alakulat alelnökei Violeta Alexandru, Marius Arcăleanu, Bogdan Bola, Claudiu Chira, Ştefan Csordas, Ionel Dancă, Traian Dobrinescu, Cătălin Dumitraşcu, Mihai Farcaş, Bogdan Glăvan, Horia Grigorescu, Ion Groza, Herea Gabriel, George Ionescu, Antoaneta Ioniţă, Alexandru Kocsis, Adrian Miuţescu, Vasile Nagy, Adrian Oros, Gabriel Plăiaşu, Petrişor Potec, Ionel Puşcaş, Daniel Rusu, Constantin Şovăială, Ion Ştefan és Antonel Tănase lettek.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vazallusának nevezte a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) szombaton Târgoviştén Ludovic Orban. A Jobboldal Ereje pártot vezető politikus kizártnak tartja, hogy együttműködjenek a liberálisokkal a 2024-es választásokon.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a Jobboldal Ereje vezetői hétfőn bejelentették az Egységes Jobboldal Szövetség megalakítását, amelynek ernyője alatt indulnak a jövő évi választásokon.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
szóljon hozzá!