Miközben a törökországi térdműtéte után egy isztambuli klinikán lábadozó Victor Ponta miniszterelnök orvosa közölte: a kormányfőnek három hétig pihennie kell, így a kormányüléseken való részvételtől is eltanácsolta, kiderült: a külföldi diplomaták, illetve családtagjaik jobban bíznak a romániai egészségügyi rendszerben, mint a kormányfő.
2015. június 17., 15:572015. június 17., 15:57
Mathijs van Bonzel holland nagykövet ugyanis közösségi oldalán tudatta: feleségét egy romániai kórház ortopédiai osztályán műtötték meg.
Ion Codorean, a bukaresti katonai kórház sporttraumatológiai szakorvosa, aki Ponta mellett volt Isztambulban a műtét során, a Gândul hírportálnak nyilatkozva elmondta: a miniszterelnöknek legalább három hétig nem szabad ráállnia a megműtött lábára. Ő állította fel a diagnózist, amely szerint a kormányfő egy kosárlabda-mérkőzésen súlyos keresztszalag-szakadást szenvedett, ami a porcot is károsította.
Mint elmondta, Ponta először Romániában akarta megműttetni magát, egy héttel később azonban meggondolta magát, és – arra hivatkozva, hogy ott nyugodtabb a környezet, és nincs kitéve a sajtó nyomásának – a törökországi klinika mellett döntött. A műtétről azt mondta: a beavatkozás két órás volt, és három szakorvos végezte – ő maga nem vehetett benne részt, mert ehhez a török egészségügyi minisztérium és az orvosi kamara külön engedélyére lett volna szükség, de mindvégig ott volt a műtőben.
Az orvos közölte: mivel a komplikációk elkerülése érdekében a kormányfőnek föltámasztva kell tartania a lábát, azt javasolta neki, hogy legkevesebb három hétig ne támaszkodjon rá, azaz a kormányüléseken se vegyen részt. (Ponta távollétében egyébként Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes látja el a kormányfői teendőket). Hozzátette: a kormányfőt a legjobb törökországi klinikán kezelik. Egy ilyen műtét egyébként Romániában ingyenes, mivel a biztosító finanszírozza, egy magánklinikán pedig mintegy tízezer lejbe kerül.
Mindeközben Mathijs van Bonzel holland nagykövet olyan képet közölt közösségi oldalán, amelyen felesége társaságában látható, akit egy romániai klinika, a bukaresti egyetemi kórház ortopédiai osztályán műtöttek meg. A diplomata angol nyelvű üzenetében románul köszönte meg az orvosi stáb munkáját. A bejegyzés kommentálói közül többen is megjegyezték, hogy ez példa lehetne Ponta számára.
Mint arról beszámoltunk, Ponta kedden ismerte el, hogy külföldön műttette meg magát, mert csak ott tehet szert kellő nyugalomra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!