Hirdetés

A hagyományos család mellett emeltek szót a Normalitás menetének szervezői Bukarestben

•  Fotó: Facebook/Angel Peopescu

Fotó: Facebook/Angel Peopescu

Több százan vettek részt szombaton a 19. alkalommal megrendezett Normalitás menetén Bukarestben, amelyet annak apropóján szerveztek meg, hogy szombaton késő délután tartják a Bukarest Pride nevű rendezvényt.

Krónika

2023. július 29., 16:592023. július 29., 16:59

A Normalitás menetének szervezői az „egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló természetes család” védelmében szervezték meg az eseményt, ahogy az az egyik szervező, az Új Jobboldal Egyesület a Facebookon fogalmazott.

A résztvevők egy része a román zászlókkal és „Stop a homoszexuális élettársi kapcsolatoknak, házasságoknak, örökbefogadásoknak!”, „Szégyellje magát Cătălin Predoiu – a más országokban kötött azonos neműek közötti házasságok romániai elismerését támogatja”, „Őseink Nagy-Romániáért áldozták fel magukat, nem a homoszexualitásért” vagy „Az abortusz bűncselekmény” feliratú molinókkal vonult.

Hirdetés

A szervezők meg is indokolták, miért hívták az embereket tiltakozásra és a hagyományos családi értékek támogatására.

Az Új Jobboldal Egyesület és más egyesületek és aktivisták, akik részt vettek a 2018-ban tartott a családról szóló népszavazás kampányában, kijelentik, hogy

a szombati tiltakozás „a homoszexuális felvonulás ellen irányul, amely egy obszcén és provokatív tüntetés,

amely minden évben a homoszexuális élettársi kapcsolatok, házasságok és örökbefogadások legalizálásának gondolatát népszerűsíti”.

A felvonulás „az EJEB azon döntése és szándéka ellen is szól, hogy elismertessék az azonos neműek között külföldön kötött házasságokat a romániai keresztény többséggel és a román polgári törvénykönyv 277. cikkelyével szembemenve, amely kifejezetten kimondja: "(1) Az azonos nemű személyek közötti házasság tilos. (2) Az azonos nemű személyek közötti, akár román állampolgárok, akár külföldi állampolgárok által külföldön kötött vagy megkötött házasságot Romániában nem ismerik el. (3) Az ellenkező nemű vagy azonos nemű személyek közötti, akár román állampolgárok, akár külföldi állampolgárok által külföldön kötött vagy megkötött élettársi kapcsolatot Romániában nem ismerik el".

Ugyanakkor a tüntetés

„a homoszexuális lobbi agresszív és sértő magatartása ellen is tiltakozik, amely idén homoszexuális felvonulásokat szervezett Iaşi-ban, Kolozsváron és Temesváron, és hasonló provokatív demonstrációra készül Nagyváradon is”,

valamint „azon románok zaklatása ellen, akik nyilvánosan kifejezték ellenszenvüket a genderideológiával és ennek az aberrációnak a hirdetőivel szemben, a legutóbbi áldozat az ismert bajnok Sorana Cîrstea”.

A 18. Bukarest Pride 2023 elnevezésű, az Accept Egyesület által szervezett felvonulás a tervek szerint 17 órakor kezdődik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
Hirdetés
Hirdetés