Hirdetés

A gáz meghibásodott tartálykocsiból való átfejtése közben tisztázatlan körülmények között kigyulladt tűz okozhatta a robbanást

•  Fotó: Google Street View

Fotó: Google Street View

A legfőbb ügyész vasárnap este bejelentette, hogy az ügyészség vizsgálja a szombat este felrobbant crevediai LPG-állomást működtető vállalkozás tevékenységét és azt is, hogy milyen ellenőrzéseket végeztek a hatóságok a telephely 2020-as bezárása után.

Krónika

2023. augusztus 27., 19:562023. augusztus 27., 19:56

2023. augusztus 27., 19:592023. augusztus 27., 19:59

Sajtótájékoztatóján Alex Florenţa elmondta, az LPG-állomást működtető cégnek 25 telephelye van az országban. Ezek egyike a crevediai, amelyik azonban 2020-ban elveszítette a tűzvédelmi engedélyét, ezért a hatóságok a bezárását kérték.

A legfőbb ügyész közlése szerint

Hirdetés

szombat este a crevediai telephelyen négy olyan nepáli származású alkalmazott tartózkodott, akiket a munkaszerződésük szerint más telephelyeken foglalkoztatott a cég.

A robbanások előzményeiről elmondta: szombaton a telephelyre három tartálykocsi érkezett, az egyik színültig volt gázzal. Ez utóbbi kamion sofőrje a jármű kerékhibájára hivatkozva át akarta tölteni a gázt egy másik tartálykocsiba, és egy másik sofőrrel együtt az ehhez szükséges tömlőt is felszerelte.

A művelet közben eddig még tisztázatlan körülmények között meggyulladt tűz miatt lángra lobbant a tartálykocsi.

A két sofőr riasztotta a négy nepáli alkalmazottat, hogy segítsenek nekik eloltani a tüzet és leállítani a forgalmat a telephely melletti úton, ám ekkor a tartálykocsi felrobbant – részletezte az eddigi vizsgálatok eredményeit Alex Florenţa.

A legfőbb ügyész hozzátette, hogy a nyomozás gondatlanságból elkövetett rongálás bűncselekményére is kiterjed. A vizsgálatokat megnehezíti, hogy a további gázszivárgások veszélye miatt a helyszínt a katasztrófavédelem lezárta – magyarázta.

Alex Florenţa elmondta azt is, hogy a rendőrség több tanút kihallgatott és házkutatásokat tartott, többek között a crevediai polgármesteri hivatalban és az LPG-állomás két tulajdonosának otthonában.

Hivatali visszaélés gyanúja miatt vizsgálódik a DNA

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hivatali visszaélés gyanújával vizsgálódik a crevediai robbanások ügyében – tudta meg vádhatósági forrásokból az Agerpres.
A DNA szerint a LPG-állomás ellenőrzésével megbízott hatóságok tisztviselői követhettek el korrupciós bűncselekményeket. Az ügyészek egyelőre a gyanú megalapozottságát vizsgálják.
Alex Florenţa legfőbb ügyész korábban bejelentette, hogy a legfőbb ügyészség vizsgálja a szombat este felrobbant crevediai LPG-állomást működtető vállalkozás tevékenységét és azt is, hogy milyen ellenőrzéseket végeztek a hatóságok a telephely 2020-as bezárása után.

Gyorssegélyt javasol a robbanás áldozatainak a munkaügyi tárca

A munkaügyi minisztérium vasárnap délután a Facebook-oldalán közölte: javasolni fogja a kormánynak, hogy utaljon ki gyorssegélyt a crevediai áldozatok hozzátartozóinak és a szerencsétlenségek károsultjainak.
A bejegyzés szerint a támogatásra jogosultak listáját a szociális felügyelet, a prefektusi hivatal, a megyei vészhelyzeti bizottság és a helyi önkormányzat javaslatai alapján állítják össze.
A minisztérium közölte azt is, hogy a crevediai balesetet a munkaügyi felügyelőség is vizsgálja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés