Ezzel az autóval követte el a balesetet a fiatal
Fotó: Román rendőrség
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték vasárnap azt a 19 éves sofőrt, aki szombat reggel gyalogosok közé hajtva Vama Veche közelében, a 39-es országúton, halálra gázolt két fiatalt, hármat pedig megsebesített, majd elhagyta a baleset helyszínét.
2023. augusztus 20., 13:252023. augusztus 20., 13:25
2023. augusztus 20., 13:402023. augusztus 20., 13:40
A mangaliai bíróság vasárnap vizsgálati fogságba helyezte a férfit, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, a baleset helyszínének elhagyása és kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt indult eljárás. A megyei rendőrség fogdájában helyezték el – közölte a Konstanca megyei rendőr-főkapitányság.
Egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember a helyszínen meghalt, egy 19 éves és egy 20 éves fiú, illetve egy 20 éves lány megsérült. A jármű vezetője elhagyta a baleset helyszínét, Vama Veche településen találták meg később a rendőrök. A fiatalemberen drogtesztet végeztek, amely kokain, amfetamin és metamfetamin jelenlétét mutatta ki a szervezetében. Az alkoholteszt negatív eredményt mutatott.
A vétkes sofőr nem leplezte, hogy kábítószer-fogyasztó
Fotó: Vlad Pascu/Instagram
Cătălin Ştefan Dragomir, a baleset során elhunyt 20 éves lány édesapja a sajtónak nyilatkozva kifogásolta, hogy a rendőrség nem értesítette őt vagy a családját a tragédiáról, másoktól tudta meg, hogy a gyermeke életét vesztette. A Németországban élő, Romániába a tragédia hírére hazautazott férfi úgy nyilatkozott, azt szeretné, hogy a vétkes sofőrt börtönbüntetéssel sújtsák. „Szenvedjem, ugyanúgy, ahogy mi szenvedünk most. Ennyit és nem többet. Kapjon börtönbüntetést a fiú” – jelentette ki az elhunyt lány apja.
Egyébként a vétkes sofőr, Vlad P. Instagram-oldalán megannyi fotó látható a fiatalemberről, amint márkás ruhákban vagy éppen autó tetején pózol. Az egyik felvételen a Drugs are my life (A drogok az életem) felirat olvasható.

Két fiatal meghalt, hárman megsérültek szombat reggel Vama Veche közelében, amikor egy kábítószer hatása alatt álló férfi autójával gyalogosok közé hajtott a 39-es országúton.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
szóljon hozzá!