
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
A korrupcióellenes ügyészséget (DNA) vezető Marius Voineag vagyonának ellenőrzését kéri az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségtől (ANI) Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője.
2024. február 12., 15:032024. február 12., 15:03
Az ellenzéki politikus hétfőn nyújtotta be kérelmét az ANI-hoz.
Az intézmény székhelye előtt az újságíróknak nyilatkozva közölte, a DNA főügyésze azt mondta egy interjúban, hogy
„Lehet, hogy az ékszerekhez sorolta be, tisztázni kell” – fogalmazott az Agerpres szerint. Az ellenzéki politikus hozzátette,
„Voineag úr azt ígérte, hogy a nagy halakkal fog foglalkozni a DNA vezetőjeként. Nekem úgy tűnik, ő maga is egy nagy hal, ha esküvő méretű keresztelőt szervez” – mutatott rá.
Ungureanu ugyanakkor azzal vádolta a DNA vezetőjét, hogy „elsüllyesztett” egy bűnügyi dossziét, amelyben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) két tábornoka volt érintett. Szerinte meg kellene vizsgálni, hogy „voltak-e SRI-tábornokok is” a szóban forgó keresztelő meghívottjai között.
– vetette fel az USR politikusa.
Nyilatkozatának előzménye, hogy Marius Voineag nemrég egy luxusórát viselve jelent meg egy interjún, és a riporter érdeklődésére elmondta, hogy 17 ezer lejt fizetett érte. Legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint a DNA főügyésze egy lakóház, két panellakás, két telek, két autó és 6000 euró értékű ékszerek tulajdonosa. Feltüntetett még egy ingatlan adásvételi előszerződésből származó 500 ezer lejes összeget, valamint további 502 500 lejt keresztelői ajándékként.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!