
Fenyegető üzenetek: a hatóságok nagy erőkkel nyomoznak a tettes után – Képünk illusztráció
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán bejelentette, hogy eljárást indított az ország több iskolájának és kórházának e-mail címére küldött fenyegető üzenetek ügyében.
2025. szeptember 24., 21:112025. szeptember 24., 21:11
2025. szeptember 24., 21:142025. szeptember 24., 21:14
A DIICOT közleménye szerint egyelőre a bűncselekmény gyanújának megalapozottságát vizsgálják a terrorizmus megelőzését és leküzdését célzó 2004/535-ös törvény alapján. A nyomozás a Román Rendőrség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni osztályának munkatársaival közösen zajlik.
A rendőrség szerint szerdán kihallgattak egy 17 éves diákot, akit a fenyegető üzenetek küldésével gyanúsítanak.
A Román Rendőrség hétfőn közölte:
Georgian Drăgan a Digi24 televíziónak adott interjúban azt mondta, az újabb fenyegető e-maileket ugyanarról a címről küldték, amelyről a néhány nappal ezelőttieket is, ezúttal azonban fotókat is csatoltak a levélhez.
Hangsúlyozta: a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) közösen végzett ellenőrzések előzetes eredménye szerint a fenyegetések mögött nem áll valós veszély, a hatóságok ennek ellenére folytatják a nyomozást, több szálon is vizsgálódnak.

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) hamis bombafenyegetések százai miatt nyomoz az ellen a 17 éves fiatalkorú ellen, akit a bukaresti rendőrség előállított kihallgatásra a romániai iskoláknak szerdán küldött fenyegető e-mailek ügyében.

Románia megyéinek többségében számos iskola kapott e-mailes fenyegetést – jelentette be szerdán a rendőrség. Sajtóértesülések szerint az üzeneteket egy 17 éves diák küldte szét horrorfelvételek kíséretében.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!