
Fotó: tida.ro
Bár több mint félszáz romániai településnek nincs jelenleg különböző okokból polgármestere, Nicolae Ciucă liberális miniszterelnök mandátuma alatt várhatóan már nem is lesz új elöljáró.
2023. január 10., 13:432023. január 10., 13:43
2023. január 10., 13:482023. január 10., 13:48
Ez mindazonáltal nem feltétlenül jelenti azt, hogy idén már nem is írják ki az időközi polgármester-választást, ám az Adevărul kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy
Mint ismeretes, a kormánykoalíció működését szabályozó megállapodás értelmében a kormány mandátumának felénél, idén májusban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) átadja a miniszterelnöki tisztséget a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), és több kulcsfontosságú minisztérium is „pártot vált”.
Addig pedig már nem tervezik az időközi választások kiírását, mivel a kormánynak „más prioritásai vannak”.
A háttérben ugyanakkor nem csupán az egyéb bokros teendők állnak, hanem az is, hogy a kormányfői tisztséget jelenleg birtokló PNL számításai szerint a mandátumok többségét – 60-65 százalékát – a PSD nyerné el.
A PSD számításai még derűlátóbbak önmagukra nézve: 70-80 százalékos sikerre számítanak.
Köztük van a Bihar megyei Érmihályfalva, a Beszterce-Naszód megyei Oláhszentgyörgy és a Temes megyei Lugos is.
Temes és Konstanca megyében négy-négy településen nincs polgármester.
Az AEP közölte, még tavaly októberben felszólította a kormányt, hogy tűzze ki az időközi választás időpontját, de ez nem történt meg.
Az időpont kitűzése a kormány feladata, és elvileg a polgármester mandátumának megszűnésétől – vagy az ezt eredményező jogerős bírósági ítélet kimondásától – számított 90 napon belül meg kellene tartani a voksolást.
A kormány közben az időközi választás pénzügyi költségeivel is takarózik: közlése szerint „elemzik” a lehetőségeket, és
Azon okok sora, amiért az érintett települések polgármester nélkül maradtak, igencsak változatos: Brassó megyei Zsiberk elöljáróját tavaly az egyik helyi közgyűlési tag halálra verte, Oláhszentgyörgy elöljáróját 2021-ben másodszor ítélték el ittas vezetés miatt, Nyakó József, Érmihályfalva elöljárója esetében pedig a bíróság jogerősen összeférhetetlenséget állapított meg.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
szóljon hozzá!