Hirdetés

A CEC Bank elnökét védi Băsescu

Daniel Chițoiu miniszterelnök, pénzügyminiszter is beszállt a kormány és Traian Băsescu államfő között zajló nyilatkozatháborúba: a tárcavezető szerdán este azt mondta, az elnök nemrég felhívta őt, és megpróbált nyomást gyakorolni rá annak érdekében, hogy ne menessze tisztségéből Radu Grațian Ghețeát, a CEC Bank elnökét.

Balogh Levente

2013. november 14., 18:212013. november 14., 18:21

Chițoiu szerint az államfő két-három héttel ezelőtt hívta fel őt, amikor a pénzintézet vezetési rendszerének átalakítása zajlott. Szerinte akkor a bankelnök Băsescuhoz „futott” védelemért, az elnök pedig felhívta őt. A miniszter közölte: úgy válaszolt az államfőnek, hogy a közeljövőben értékelik az eddigi menedzsment munkáját, és ezt követően döntenek Ghețea sorsáról.

Az államfői hivatal a miniszteri nyilatkozatot követően közleményben reagált az állításokra. Eszerint az elnök október 17-én valóban felhívta a minisztert, és figyelmeztette: ne menessze 2014-ben véget érő mandátuma lejárta előtt a bankelnököt. Ezt többek között azzal indokolta, hogy alapos indok nélküli menesztése megingatná a pénzintézetbe vetett bizalmat, valamint azzal, hogy Ghețea jelenleg a bankszövetség igazgatótanácsának elnöke, ezt a tisztséget pedig csak bankigazgató töltheti be. Az államfői hivatal emlékeztet: az Eximbank vezetőségének politikai alapú leváltását követően már figyelmeztette a pénzügyminisztert, hogy Ghețea indokolatlan, és szintén politikai alapon történő leváltása az egész romániai bankrendszer iránti bizalmat megingathatja.

A CEC Bank vezetője menesztésének tétje az lehet, hogy egy erős pozíciókkal rendelkező, állami bankról van szó, amelyet minden politikai párt megpróbál ellenőrzése alá vonni. Amennyiben azonban Ghețeát mandátuma előtt leváltanák, jelentős összegű végkielégítést kellene fizetni neki. Ráadásul a jelenlegi igazgatót a jegybank vezetése is támogatja. Ghețea havi fizetése egyébként mintegy 100 ezer lej, ami azt jelenti, hogy számos magánbank vezetőjénél jobb a javadalmazása.

Egyébként a CEC Bank az a pénzintézmény, amelytől Băsescu nagyobbik lánya, Ioana szeptemberben több mint egymillió eurós hitelt vett fel egy közel 300 hektáros Călăraşi megyei fölterület megvásárlására. Victor Ponta miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel a földügylet kivizsgálására, mivel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) korrupcióellenes osztályának nemrég menesztett főügyésze, Lucian Papici állami hivatalnokként, jogellenesen vett részt a terület jogi helyzetének tisztázásában. Băsescu hazugnak nevezte Pontát, és közölte: az ellenőrzésre még 2012-ben került sor, és nincs köze a lánya földvásárlásához.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
Hirdetés