
Ferenc pápa 2019-ben látogatott Csíksomlyóra
Fotó: Beliczay László
A romániai politikai vezetők a béke és igazságosság iránti elkötelezettség jelképének nevezték a hétfőn elhunyt Ferenc pápát.
2025. április 21., 13:542025. április 21., 13:54
Ilie Bolojan ügyvivő elnök az alázat és együttérzés, a béke és igazságosság iránti elkötelezettség jelképének nevezte a hétfőn elhunyt Ferenc pápát. Az államfő Facebook-bejegyzésben együttérzését fejezte ki Románia és a nagyvilág katolikus híveinek és mindazoknak, akik számára Ferenc pápa „lelki világítótorony és reményforrás” volt.
Marcel Ciolacu miniszterelnök Facebook-bejegyzésében azt írta: a kereszténység és az egész emberiség számára szomorú nap Ferenc pápa halálának napja, hiszen általa egy olyan vallási vezető távozott az élők sorából, aki mindig a béke oldalán állt, és szenvedők pártját fogta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke közösségi oldalán felidézte, hogy Ferenc pápa volt az első katolikus egyházfő, aki 2019-es romániai látogatása alkalmával felkereste Csíksomlyót.
„Ma a világ elvesztett egy pásztort. Ferenc pápa volt az első, aki Csíksomlyón járt. Ma távozott – de amit hátrahagyott, az velünk marad. Egy ember, aki a hitet egyszerű szavakkal tette érthetővé, és az irgalmat tette a legnagyobb erénnyé. Ma nemcsak a katolikus világ gyászol, hanem mindenki, aki egy csendes hangra vágyott ebben a fülsértő hangoskodásban. Nyugodjon békében!” – írta Facebook-bejegyzésében az RMDSZ elnöke.
Ferenc pápa 2019-ben tett háromnapos apostoli látogatást Romániában, ahol Daniel román ortodox pátriárkával találkozott, imát mondott az épülő Nemzet Megváltása román ortodox katedrálisban, majd egyházmegyéjükben kereste fel a romániai katolikus közösségeket.
A romániai katolikusok között többségben lévő magyar híveket 2019. június 1-jén az erdélyi magyarság legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben kereste fel, Balázsfalván pedig hét román vértanú görögkatolikus püspököt avatott boldoggá.

Nyolcvannyolc éves korában, húsvét hétfőjén elhunyt Ferenc pápa.
Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.
Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.
Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.
Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.
Drón sértette meg a román légteret csütörtökön reggel.
Műholdas riasztásokkal, videókamerákkal és háromdimenziós szkenneléssel erősítették meg a romániai erdők ellenőrzését európai uniós forrásokból.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.
Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.
szóljon hozzá!