Hirdetés

A bal- és a jobboldalnak is beszólt Iliescu, aki „közvetítő elnököt” szeretne

Identitásőrzés. Ion Iliescu szerint a jobb- és a baloldalnak is meg kellé őriznie saját témáit és arculatát

Identitásőrzés. Ion Iliescu szerint a jobb- és a baloldalnak is meg kellé őriznie saját témáit és arculatát

„A baloldal és a jobboldal annyira eltorzult, hogy már összetéveszthetők egymással” – jelentette ki Ion Iliescu volt román elnök egy interjúban.

Krónika

2024. szeptember 30., 22:072024. szeptember 30., 22:07

2024. szeptember 30., 22:322024. szeptember 30., 22:32

Iliescu – aki 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között volt Románia baloldali elnöke – Ionuț Vulpescu volt művelődésügyi miniszter vasárnapi podcastjában nyilatkozott.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent ma a baloldal és a jobboldal, kifejtette: a baloldal és a jobboldal annyira eltorzult, hogy már összetéveszthető egymással.

Hirdetés
Idézet
Maga a zűrzavarosan létrejött politikai szövetségek jelensége is érdekes vita tárgya: a kohabitáció nem jelenti azt, hogy fel kell adni önmagunkat”

– jelentette ki.

Iliescu hozzátette, hogy „a jobboldal kétségbeesetten próbálta bepótolni azokat az évtizedeket, amikor Európa szociáldemokrata kontinens volt, ezért a baloldal témáit vette át, szégyenteljes módon: a hátrányos helyzetű csoportok, a hátrányos helyzetű társadalmi kategóriák felé fordult, olyan témák felé, mint az egyenlőtlenségek reprodukálása, a szociális protekcionizmus, a munka felértékelése, az emberi tőke felértékelése”.

„Kritikus tömeg híján, azaz ideológiai különbségekre figyelő választók hiányában a dolgok maguktól mentek (...) A baloldal nem reagált ideológiailag, hanem inkább együtt élt a meghamisított jobboldallal, és ezzel neki ajándékozta a választóit. Korunk legnagyobb válsága a politikai identitások válsága” – tette hozzá a volt államfő.

Szerinte

„a világ a szélsőségek, a sodródások emlékét őrzi: a tekintélyelvűség baloldalát és a vadkapitalizmus jobboldalát”, bár „ezt sem a baloldal, sem a jobboldal nem ezeket jelenti”.

„Az Egyesült Államokban a liberális a baloldalhoz áll közelebb, Európában a liberális a jobboldali politikus. Tehát e fogalmak összezavarodásában a liberálisok olyanná váltak, ami az aktuális körülmények alapján megfelelt nekik, nem pedig olyanná, amilyennek lenniük kellene (...) Szerintem a politikában nagyon fontos, hogy ne menjünk szembe a dolgok menetével. Hogy megmaradjunk a jobb vagy a baloldalon. A jobboldalnak vissza kell térnie a saját témáihoz, a baloldalnak komolyan kell vennie a saját otthonát, és meg kell tisztítania azt a hívatlan vendégek okozta katasztrófától” – mondta Ion Iliescu.

Arra a kérdésre, hogy mitől lesz egy párt hosszú életű, Iliescu a választók valós képviseletének fontosságát hangsúlyozta.

Idézet
Egy párt addig létezik, amíg valakit képvisel, nem csak valamit.

(...) Nagyon fontos, hogy képes legyen a politikai spektrum tengelyén táncolni. A politikai spektrum egyik oldaláról a másikra átpriuettezni ideológiai hamisítás. A pártok esetében egy ilyen lépés identitásválságot eredményez. A választói oldalon az ilyen jellegű folyamatos igazodás szavazatvesztést okozhat: paradoxon, hogy egy olyan Romániában, amely inkább középosztálybeli ország, tehát a baloldalt igénylő szükségletek országa, a választók nem egyszer mentek át a jobboldalra” – mutatott rá.

„Az elmúlt évtizedekben az állam és a pártok viszonyának polarizálódását láthattuk a közvéleményben is. Az emberek tudni akarják, hogy a választási ajánlatban szereplő pártok az államot vagy a polgárokat védik. Nem értik, hogy szükség erre a szétválasztásra – vagy az állam vagy az egyének –, és miért nincs helye mindkettőnek, ami természetes lenne. Az állam nem egy személytelen gépezet, hanem a társadalom politikai kifejeződése, amely egy emberi közösség” – tette hozzá Iliescu.

A volt elnök egyébként úgy véli, hogy

Románia leendő elnökének közvetítenie kell a különböző oldalak között, és pártpolitikán felül kell állnia.

Arra a kérdésre, hogy milyen legyen Románia leendő elnöke, a függetlenséget hangsúlyozta.

„Romániának olyan emberre van szüksége, aki a pártok felett áll. Az elnök közvetítő szerepet tölt be. Valahogy az is furcsa, hogy az elmúlt években mennyi címke és szlogen jelent meg, amelyek a politikai nyilvánosságról szólnak. Volt, aki „játékos-elnök” akart lenni. Ez lenne a demokrácia? Elnökként a pártok, érdekcsoportok oldalán játszani? Vagy a társadalom és a román állam érdekeit egyaránt képviselni, anélkül, hogy a hatalmi viszonyok kliensévé válna? Miért nem választja senki azt, hogy úgy mutatkozik be a választók előtt, mint amilyennek lennie kellene, közvetítő-elnöknek?” – tette fel a kérdést a volt államfő.

Iliescu szerint „az elnök bírói szerepet tölt be egy olyan játékban, amelyben senki más nem nyerhet, csak a társadalom egésze”.

„Tudni kell, hogy a Cotroceni-palota egyesek számára az amnézia otthona is, nem csupám a hatalom mámoráé. Egy elnök nem teheti meg azt, amiről a kampányban azt ígérte, hogy nem teszi meg.

Idézet
Az a jó elnökjelölt, akinek tiszta a lelkiismerete annak kapcsán, hogy mit nem szabad megtennie, és rendíthetetlenül bízik abban, amit megtehet. Jó elnök az, akinek van érzéke a történelem szigorához és nagyságához”

– tette hozzá a volt elnök.

Iliescu úgy véli, hogy „a cotroceni-i vezető portréjának elengedhetetlen összetevője kell, hogy legyen a műveltség és a tanulási képesség, nem kell mindent egyszerre tudnia, de akarnia kell tanulni mindenkitől, aki körülötte van”.

„Hiszem, hogy csak egy kulturális érzékenységgel rendelkező egyén képes az európai és atlanti orientációt, mint hazánk identitástényezőjét, jobban megérteni, és belsőleg képes a másságban való egység ökoszisztémáját, a többpártiságot, a multikulturalitást előmozdítani.

Idézet
Európa egyre inkább politikai akarat kérdése lesz, és Románia elnökének ezt az akaratot kell kifejeznie”

– tette hozzá Iliescu.

A volt elnök üzenetet is megfogalmazott a választópolgároknak.

„Nekem is van egy üzenetem az emberek számára: ne gondolják, hogy aki hallgat, az nem tesz semmit. Az elmúlt években Romániának voltak olyan elnökei, akik vagy folyton a mikrofonok előtt álltak, vagy hallgattak. Nem lehet a Cotroceni-palotából állandóan úgy sugározni, mintha karaoke-est lenne, mert azzal elkezdjük meghamisítani a demokratikus elveket, és nem lehet úgy bujkálni, mintha a Cotroceni-palota kolostor lenne. A társadalommal folytatott párbeszédnek az elnök részéről a nép felé is tisztességes mértéket kell tartania, és a néptől az elnök felé is tisztességes megértést kell tartalmaznia” – vélekedett Iliescu.

A volt államfő arról is beszélt, hogy

a túlzások hiánya lehet hosszú életének egyik titka.

„Nem éltem vissza semmivel az életemben, mindenben és mindenkiben megvolt az úgynevezett tisztességes mérték. Nem tagadtam meg magamtól az örömöket, és nem engedtem a túlzásoknak sem. Most, hogy visszatekintek az elmúlt évekre, úgy gondolom, hogy

Idézet
mind a politikában, mind a magánéletemben elértem a mélységgel bíró időskort, amelyben két összetevő keveredik: a nyugati mentalitás és a keleti szellemiség. Jelentős különbség van a túlélés és az élet között: ez kétségtelenül a baloldal nagy tanulsága.

De ezt itt nem marxista elvet idézve mondom, egyáltalán nem. Inkább pragmatikusan azt állapítom meg, hogy ha az embernek minimális ellenálláson alapuló mentalitása van az életben, akkor nem juthat messzire. Az embernek változnia kell, fejlődnie kell, céljai kell, hogy legyenek, nem ambíciói. A régóta fennálló polarizáltság és elmaradások miatt a Kelet még mindig rosszul csinálja, hiúságokat és alacsony téteket állít a nemes és elegáns célok helyére. Nyugatiasan élni nem arról szól, hogy bőségben éljünk: arról szól, hogy mentálisan formáljuk magunkat, mint egy méltóságteljes életre törekvő egyéniséget” – mesélt a krédójáról Ion Iliescu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
2026. szeptember 01., kedd

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra

Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra
2026. szeptember 01., kedd

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt

Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára

Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára
2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től

Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között

Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között
2026. augusztus 31., hétfő

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével

Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével
Hirdetés
Hirdetés