Hirdetés

Nem egyeztek meg a szakszervezetek a munkaügyi minisztériummal

A szakszervezeti szövetségek képviselői pénteken találkoztak Ioan Botiş munkaügyi miniszterrel, hogy ismertessék követeléseiket, a találkozó végén azonban közölték, nem született eredmény, a tiltakozások menetrendje pedig továbbra is érvényes.

Hírösszefoglaló

2010. szeptember 17., 16:392010. szeptember 17., 16:39

Ioan Baciu, a Demokratikus Szakszervezetek Szövetségének (CSDR) elnöke elmondta, csak abban állapodtak meg, hogy kedden újra találkoznak és a minimálbérről tárgyalnak, ezért a CSDR nem tesz le arról, hogy hétfőn a kormány székháza előtt tiltakozzon.

Sorin Stan, a CNSLR Frăţia tömb főtitkára szerint szeptember 22-én 20.000 szakszervezeti tagot hoznak 160 autóbusszal és vonattal az ország minden részéből Bukarestbe, hogy a Forradalom téren és a Győzelem téren tiltakozzanak. A Forradalom téren nagygyűlést tartanak, ezt követően a demonstrálók átvonulnak a Győzelem térre, a kormány székháza elé.

Mariana Knieser, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) alelnöke elmondta, ez a szakszervezeti szövetség szeptember 28-án délben rendez tiltakozó felvonulást a kormány székházától a Munka teréig, a demonstrációra mintegy 15.000 embert várnak.

Liviu Apostoiu, az Alfa Kartell alelnöke elmondta, úgy döntöttek: nem tiltakoznak szeptember 22-én a kormány székháza előtt, hogy akciójuk ne essen egybe a CNSLR Frăţia szakszervezeti tömb által ugyanazon a napon szervezett megmozdulással.

A Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) kilátásba helyezte a hét folyamán, hogy általános sztrájkot kezdenek október második felében, ha a kormány nem mond le a 2011-re tervezett megszorításokról.

A szakszervezetek legalább 750 lejes garantál minimálbért követelnek, kérik a bérrács megtartását, a munkafelügyeleti törvény módosítását, a Boc-kormány által foganatosított megszorítások eltörlését is. A szakszervezetek az elbocsátások leállítását, a munka törvénykönyv jelenlegi formájának megtartását, valamint az ágazati szintű tárgyalások megszüntetésére irányuló kezdeményezés leállítását kérik.

A tiltakozók kérik az elbocsátások leállítását, konkrét beruházási programok kidolgozását a munkahelyek megtartása és újak létrehozása érdekében, ellenzik a nyugdíjkorhatár emelését, a nyugdíjak kiszámítási módszerének módosítását. Kérik továbbá, hogy a munkatörvénykönyv előírásai közül ne töröljék az ágazati és országos kollektív munkaszerződéseket, ne szűnjön meg az alkalmazottak szociális védelme a kényszerszabadságok idején, és hogy ne szűnjön meg a meghatározatlan időre szóló egyéni munkaszerződés.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés