Hirdetés

• Munkaerõhiányra panaszkodik a Bechtel

L. J. • Csak 2013-ban indulhat meg a forgalom az észak-erdélyi autópályán, ez egyéves csúszást jelent – nyilatkozta Borbély László területrendezési miniszter Kolozsváron. „A Bechtel cég idén 45–50 millió eurót költhet el, jövõre viszont ez az összeg elérheti a 200 millió eurót is – részletezte a tárcavezetõ. – Idén nem költhetnek többet, mert csak májusban sikerült lezárni a szerzõdés újratárgyalását, és a munkaerõt tekintve is gondjaik vannak. Ez azt jelenti, hogy valószínûleg egy évet késik majd az átadás, tehát 2012 helyett 2013-ban lesz kész a sztráda.” Borbély László ugyanakkor kifejezte reményét, hogy a Bechtel behozhatja a lemaradást, ha „jól mozog”. Bogdan Sgârcitu, a Bechtel szóvivõje maga is elismerte, nem könnyû feladat szakképzett munkaerõt találniuk, annak ellenére, hogy az állásokat több megyében is hirdetik. „Asztalosokat, vasbetonöntésben járatos szakembereket keresünk – mondta a Bechtel szóvivõje. – Reméljük, hogy a Kolozs és Bihar megyei munkaügyi hivatalokkal közösen sikerül majd megoldást találni, ha másképp nem, akkor átképzõ tanfolyamok szervezésével.”

Gazda Árpád

2006. október 30., 00:002006. október 30., 00:00

Egy évvel késõbb lesz autópálya


Az észak-erdélyi autópálya Kolozs megyében zajló építési munkálatait Radu Berceanu szállítási miniszter is megtekintette. A tárcavezetõ elégedetten nyilatkozott mindarról, amit a helikopterbõl látott. Berceanu szerint a Bechtelt ért korholások megtették hatásukat. „Éjszaka is dolgoznak, és Nagyvárad térségében is alkalmaznak már embereket – ismerte el az eredményeket a miniszter. – Még a Bechtel amerikai igazgatója is eljött megnézni a munkálatokat.” Véleménye szerint a Kolozsvár–Nagyvárad szakasz négy éven belül épülhet meg. „Elégedettebb vagyok a munkálatokkal, mint ezelõtt, de igazán elégedett akkor leszek, ha végre megindul a sztrádán a forgalom” – tette hozzá Berceanu.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke viszont sokkal borúlátóbb, mint Borbély László (képünkön) vagy Radu Berceanu. „Az autópálya építése nem egy, hanem huszonegy évet késik majd, mert 2007-re a beruházás értékének alig 4 százalékát hagyták jóvá” – állította Dan Nica. A PSD alelnöke a jövõ évi költségvetés vonatkozó fejezetébõl idézve magyarázta el, hogy 2007-ben a Bechtel 139 millió euróból gazdálkodhat. Hozzátette, a képviselõház iparügyi bizottsága elé kerül az általa benyújtott módosító indítvány, amely 800 millió lejjel növelné meg a sztrádaépítésre szánt összeget. „Ez lehetõvé tenné az erdélyi autópálya-építés 2004-ben meghatározott ütemtervének betartását, és behozható lenne a másfél éves lemaradás” – magyarázta Nica.


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés