Hirdetés

50 milliós adócsalás

Mintegy ötvenmillió eurós adócsalás ügyében hajtott végre rajtaütést hétfő reggel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) összesen 160 helyszínen országszerte.

Balogh Levente

2013. október 28., 18:342013. október 28., 18:34

2013. október 28., 18:352013. október 28., 18:35

Az ügyben egy szenátor is érintett lehet. A csendőrség egységei Bukaresti, valamint Prahova, Giurgiu, Arad, Călăraşi és Ialomiţa megyei cégek székhelyén, illetve magánlakásokban tartottak házkutatást. Az adócsaló cégek az élelmiszeripar területén tevékenykednek, a DNA gyanúja szerint céljuk az volt, hogy az adócsalások, illetve fantomcégek révén monopolizálják a hústermelést. Ezáltal 2011 és 2013 között mintegy 50 millió eurós kárt okoztak az államkasszának.

A DNA közleménye szerint összesen 50 személy ellen indult bűnvádi eljárás, köztük vannak pénzügyminisztériumi alkalmazottak – vélhetően pénzügyőrök-, ügyvédek, könyvelők, valamint román és külföldi cégvezetők is. Az ügyészség szervezett bűnözői csoport ellen nyomoz, amely korrupciós ügyek és adócsalás miatt került a hatóságok figyelmébe. Egyes értesülések szerint az ügyben érintett egy szenátor is, aki védelmezte a bűncselekményeket elkövető személyeket, valamint a legfőbb ügyészség egyik vezetője is. Laura Codruţa Kövesi, a DNA vezetője ennek kapcsán elmondta: az ügyben számos magas beosztású személy érintett, kilétükről azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el részleteket.

Később kiderült, Niculae Bădălăuról, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Giurgiu megyei szervezetének vezetőjéről van szó, az érintett ügyész pedig Angela Nicolae, a legfőbb ügyészség nemzetközi kapcsolatokért felelős osztályának főügyésze. Bădălău ugyanakkor azt mondta: nem tud semmiről, a DNA azonban a nap folyamán beidézte kihallgatásra, és bűnvádi eljárást indított ellene befolyással üzérkedés gyanúja miatt. A gyanú szerint üzletemberek érdekében avatkozott be az adóhatóságnál, cserében pedig volt olyan, hogy nem pénzt, hanem élelmiszert kapott. A szenátor tagadta, hogy bárki ügyében is közbenjárt volna az adóhivatalban. Ugyanakkor nem ez az első eljárás ellene: 2009-ben azzal gyanúsították meg, hogy 500 ezer euróval károsította meg az államkasszát, amikor nem fizette be az áfát egy 130 hektáros földterület után, emiatt pénzmosás miatt vizsgálódnak ellene. Bădălăut amúgy 1988-ban egy év szabadságvesztésre ítélték négy zsák búza ellopása miatt, Nicolae Ceauşescu diktátor azonban kegyelemben részesítette, így nem számít büntetett előéletűnek. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) pedig közben hozzájárult Angela Nicolae őrizetbe vételéhez, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénz fejében lezárta a Bădălău által védelmezett üzletemberek elleni vizsgálatokat. Az ügyészek összesen több mint száz romániai és külföldi cég ellen vizsgálódnak. Az akcióban az ügyészek mellett a Korrupcióellenes Főosztály (DGA), a csendőrség és a rendőrség különleges egységei, valamint az adóhivatal munkatársai is, a nyomozás során pedig a korrupcióellenes közvádlókat az Országos Hírszerző Szolgálat (SRI) is segítette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
Hirdetés