Valóban történtek olyan kibertámadások Oroszország részéről, amelyek célja a romániai választási folyamat befolyásolása volt – közölte Mihai Weber, a Külföldi Hírszerző Szolgálaz (SIE) működését ellenőrző parlamenti bizottság szociáldemokrata párti elnöke.
Tartós fagyokra a következő napokban sincs kilátás, de hétvégétől jelentősebb csapadékfront éri el térségünket, ami fehér karácsonyt hozhat. A havas esővel induló időjárás-változás jövő hét elején átvált havaz&
A NATO a tervek szerint átvette az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segélyek koordinálását az Egyesült Államoktól – közölte egy forrás kedden.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kimarad a következő kormányból: erre enged következtetni, hogy a többi „Európa-barát” párt nélküle dolgozta ki és tette hozzá a leendő koalíciós kormány programját.
A gyümölcstermesztés alapja a szakszerű növényvédelem. Ez akkor is így van, ha egészséges, tiszta gyümölcsöt akarunk fogyasztani. Videós riportunkban Józsa Eszter növényvédelmi szakemberrel vettük számba a legfontosabb növényvédelmi teendőket.
Több mint 2600 gyermekrajzot vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára december 20. és 22. között.
A Wizz Air légitársaság növeli a járatok gyakoriságát a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről és oda irányulóan. Az ünnepi időszakban heti 6 járat indul Londonba és 4 Budapestre, illetve vissza.
A ChatGPT, a legismertebb generatív mesterséges intelligencia (AI) platformot több százezer felhasználója ingyenes keresőként használhatja, és ezzel közvetlen versenybe száll a Google-lal.
Az Eurostat friss felmérése szerint az Európai Unión (EU) belül a harmadik legnagyobb mértékben emelkedtek Magyarországon a bérek 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb bérrobbanás Romániában történt.
A karácsony elengedhetetlen tartozéka a díszbe borított fenyőfa, melyet sokan már december közepén felállítanak, így hangolódva az egyik legszebb ünnepre. A karácsonyfa ízléses díszítéséről Czimbalmos Emília szín- és stílustanácsadóval beszélgettünk.
Közös ünnepi hangolódásra hívja az érdeklődőket az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, több erdélyi településen lép fel három magyarországi művész.
Románia jelenleg a forgalomba kerülő sertéshús mintegy 80%-át importálja. A kiskereskedők országos szövetségének alelnöke azt mondja, ők ki vannak szolgáltatva az európai piac szereplőinek.
A legfelsőbb bíróság ítélete szerint előzetes letartóztatásban marad az év végi ünnepek alatt az aradi robbantásos merényletben elhunyt üzletember, Ioan Crișan lánya, Laura Bîlcea, akit azzal gyanúsítanak, hogy felbérelt két férfit apja meggyilkolására.
Hazaárulás miatt öt év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a bukaresti ítélőtábla Alexandru Pişcant.
Késve kaphatják meg a januári juttatásokat azok a nyugdíjasok, akiknek a postás szokta kikézbesíteni a pénzt – nyilatkozta Valentin Ștefan, a Román Posta vezérigazgatója. előfordulhat, hogy a szükséges pén
Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház az erdészeti törvénykönyv tervezetét.
Klaus Iohannis államfő üzenetet fogalmazott meg a romániai nemzeti kisebbségek napja alkalmából.
Az orosz Nyomozó Bizottság „terrorcselekménynek” minősítette Igor Kirillov altábornagy meggyilkolását.