Hirdetés
Őrizetben a konstancai korrupciós ügy húsz gyanúsítottja

Őrizetben a konstancai korrupciós ügy húsz gyanúsítottja

Húsz gyanúsítottat vett őrizetbe kedden a konstancai kikötőben feltárt ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a délután folyamán hétnek elutasította az előzetes letartóztatását a bukaresti törvényszék.

2025. február 25., kedd

Filmfesztivál mínusz fokban – Helyszíni beszámoló a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról

Bár egy napig Radu Jude legújabb Ezüst-medvéjétől volt hangos a romániai sajtó, mégis úgy tűnik, hogy a médiában a nagy múltú Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kicsit háttérbe szorul cannes-i, velencei társai mellett.

Filmfesztivál mínusz fokban – Helyszíni beszámoló a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról
2025. február 25., kedd

Elhunyt magyarok is szerepelnek Georgescu „Soros-listáján”

Erdélyi magyar értelmiségiek – köztük az élők sorából eltávozottak – is szerepelnek azon a hosszú listán, amelyet Călin Georgescu és körei terjesztenek, és amely szerintük Soros György romániai „embereit” sorjázza.

Elhunyt magyarok is szerepelnek Georgescu „Soros-listáján”
Hirdetés
2025. február 25., kedd

A tetőről lezúduló jég és hó végzett egy nővel

Egy 35 éves nő életét vesztette az Ilfov megyei Chiajna településen, miután egy ház tetejéről nagy mennyiségű jég és hó zuhant rá.

A tetőről lezúduló jég és hó végzett egy nővel
2025. február 25., kedd

Forma-1: nagyváradi és kolozsvári cég is van a partnerek és beszállítók között

Három romániai – köztük egy kolozsvári és egy nagyváradi – vállalat is kiveszi a részét partnerként vagy beszállítóként a Forma-1-es futamokból – irányította rá a figyelmet a Profit.ro gazdasági portál.

Forma-1: nagyváradi és kolozsvári cég is van a partnerek és beszállítók között
Hirdetés
2025. február 25., kedd

Síléceket és hódeszkákat elő: téli sportolimpiára nevezhetnek be magyar diákok

Kolozs megye magyar tannyelvű iskoláinak diákjai jelentkezhetnek március elsejéig a Kisbányán második aklommal rendezendő téli sportolimpiára. Az esemény célja a téli sportok népszerűsítése, valamint a diákok közötti baráti versengés támogatása.

Síléceket és hódeszkákat elő: téli sportolimpiára nevezhetnek be magyar diákok
2025. február 25., kedd

Ingyenes angolnyelv-tanfolyam indul Kolozsváron

Az Egyesült Államok romániai nagykövetségének támogatásával ingyenes angolkurzus indul 35 év felettieknek Kolozsváron.

Ingyenes angolnyelv-tanfolyam indul Kolozsváron
Hirdetés
2025. február 25., kedd

Fiatalosan izmosodnak a magánnyugdíjalapok

A romániai magánnyugdíjrendszer 2025-ben is történelmi csúcsokat ér el. A magánnyugdíjpénztárak teljes vagyona 2025 februárjában átlépte a 160 milliárd lejes küszöböt, ami a GDP több mint 9%-ának felel meg.

Fiatalosan izmosodnak a magánnyugdíjalapok
2025. február 25., kedd

Máramaros, Szeben és Kolozs megyében is hallgatható a Román Rádió bukaresti magyar adása

A Román Rádió bukaresti magyar adásának szerkesztősége kíváncsi a hallgatók visszajelzéseire, hogy hol hallhatóak tisztán az adásaik. A bukaresti magyar adás számos erdélyi megyében hallgatható.

Máramaros, Szeben és Kolozs megyében is hallgatható a Román Rádió bukaresti magyar adása
2025. február 25., kedd

Hátszegi-medence: két új dinoszauruszfajt azonosítottak

Két új, egykor a Hátszegi-medencében élt dinoszauruszfajt azonosított egy nemzetközi kutatócsoport, ezek egyike nagyméretű, ami árnyalja az erdélyi dinoszauruszokról alkotott eddigi nézeteket.

Hátszegi-medence: két új dinoszauruszfajt azonosítottak
2025. február 25., kedd

Mesterséges intelligencia alapú csalás áldozatai lehetnek a Gmail-felhasználók

Egy új, rendkívül megtévesztő és veszélyes csalási hullám terjed, amely mesterséges intelligenciát (MI) használ az áldozatok megtévesztésére – hívta fel a figyelmet a Híradó.hu portál.

Mesterséges intelligencia alapú csalás áldozatai lehetnek a Gmail-felhasználók

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2025. február 25., kedd

Több mint tíz kutya támadt egy nőre egy erdélyi városban

Összesen 11, nagytestű kutya támadt egy nőre a Kolozs megyei Bánffyhunyad egyik utcáján vasárnap kora reggel. A rendőrség büntetőeljárást indított.

Több mint tíz kutya támadt egy nőre egy erdélyi városban
Hirdetés
2025. február 25., kedd

Marco Rossi: a Liverpool Európa legjobb csapata, Szoboszlai pedig ennek az együttesnek a vezéregyénisége

Marco Rossi szövetségi kapitány elképesztően büszke Szoboszlai Dominik teljesítményére.

Marco Rossi: a Liverpool Európa legjobb csapata, Szoboszlai pedig ennek az együttesnek a vezéregyénisége
2025. február 25., kedd

Meneszthetik az Állandó Választási Hatóság elnökét sajtóértesülések szerint

Politikai forrásokból az Agerpres hírügynökség úgy értesült, hogy a parlament összevont házbizottsága elindítja Toni Greblă, az Állandó Választási Hatóság (AEP) vezetőjének leváltását célzó folyamatot.

Meneszthetik az Állandó Választási Hatóság elnökét sajtóértesülések szerint
2025. február 25., kedd

Tánczos Barna a nyugdíjemelésről: „nincs elég pénz”

Az alacsony jövedelmű nyugdíjasok idén 800 lejes juttatást kapnak, az összes nyugdíjnak az inflációs rátával történő indexálását, amelyről azt rebesgették, hogy szeptemberben lehetséges lesz, azonban nem tervezték be 2025-re – ismételte meg Tánczos Barna.

Tánczos Barna a nyugdíjemelésről: „nincs elég pénz”
Hirdetés
2025. február 25., kedd

Benyújtották a szélsőjobboldali pártok a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Benyújtotta kedden a parlamentben a három szélsőjobboldali párt a Marcel Ciolacu vezette hárompárti kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Benyújtották a szélsőjobboldali pártok a kormány elleni bizalmatlansági indítványt
2025. február 25., kedd

Parázs vita dúlt az Országgyűlésben a magyar nemzeti kincseknek a Krónika által feltárt viszontagságairól

Alaposan felkavarta a kedélyeket Magyarországon a Krónika által feltárt rendkívüli helyzet, miszerint Marosvásárhelyen rekedt egy időre a Fejedelmek aranya kiállítás magyarországi múzeumokból kölcsön vett anyaga.

Parázs vita dúlt az Országgyűlésben a magyar nemzeti kincseknek a Krónika által feltárt viszontagságairól
Hirdetés
2025. február 25., kedd

Putyin: Európának is részt kell vennie a béketárgyalásokon, de előbb Washingtonnal egyeztetünk

Európa részvételére az ukrajnai béketárgyalásokon előbb-utóbb szükség lesz, de Moszkva először bizalmat akar építeni Washingtonnal – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, miközben arra utalt, hogy a konfliktust lezáró megállapodás még messze lehet.

Putyin: Európának is részt kell vennie a béketárgyalásokon, de előbb Washingtonnal egyeztetünk
Hirdetés
Hirdetés