Románia képes kifizetni a nyugdíjakat és a közalkalmazotti fizetéseket az év végéig, a költségvetés-módosítást szerdán vagy csütörtökön fogják jóváhagyni, ami biztosítja a kifizetések folytonosságát jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
Friedrich Merz német kancellár hétfőn kijelentette, hogy Európa „nem háborúzik Oroszországgal, de már nem is él békében vele”.
Moldovában többséget szerzett a Nyugat-barát Cselekvés és Szolidaritás Párt (PAS) a parlamenti választáson, ami nyomán enyhülhet a feszültség, de a Kreml megpróbálja visszaszerezni a befolyását – mutatott rá a Krónikának Barabás T. János elemző.
A Gázai övezet „terrormentességét”, a békét vállaló Hamász-tagoknak amnesztiát, fogolycserét, minden harc leállítását és a túszok elengedését, illetve kiadását is tartalmazza Donald Trump amerikai elnök béketerve.
Európa környezeti állapota nem jó, az éghajlatváltozás és a környezetkárosodás közvetlenül veszélyezteti Európa versenyképességét, amely a természeti erőforrásoktól függ – közöle jelentésében az Európai Unió környezetvédelmi ügynöksége.
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
Nincs olyan csodaszer, amely most megváltoztathatná a ,,kijevi rezsim helyzetét” a frontokon – jelentette ki Dmitrij Peszkov. A Kreml szóvivője hétfőn arra reagált, hogy Ukrajna amerikai Tomahawk manőverező repülőgépeket kaphat.
Közzétették hétfőn este a költségvetés-kiigazítási tervezetet: eszerint három szaktárcától vonnak el pénzeket.
A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.
2025. szeptember 19. és 28-a között tartották Magyarország egyetlen online térben rendezett színházi seregszemléjét, az eSzínház Fesztivált. A kilenc napos kulturális eseményen 14 színház és társulat produkcióját nézhette meg a közönség.
Az igazságügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az egyesült arab emírségekbeli hatóságok megerősítették Horațiu Potra zsoldosvezér és fia, Dorian Potra, valamint egy másik családtagjuk letartóztatását.
Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.
Legelő bölényt kapott lencsevégre a Fogarasi-havasokban a Vad Kárpátok Facebook-oldal kameracsapdája. Az egykor a kihalás szélére került bölényből hivatalos adatok szerint 2023-ban 36 élt a Fogarasi-havasokban.
Egyre több illegális bevándorlót tartóztatnak fel a román határrendészek a román–bolgár határátkelőknél. Szeptember 28-án, vasárnap összesen 12 észak-afrikai és közel-keleti személy bukott le.
Újabb 168 606 kedvezményezettnek utalta az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) a villanyszámlák kifizetésére használható támogatást.
Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.
Drónmaradványokat találtak Tulcea megyében, a Șontea Nouă-csatorna térségében – számolt be hétfőn a védelmi minisztérium.