Szarkazmusnak ítélte a Tulcea megyei Babadag főügyésze egy román férfi TikTok-üzenetét, amelyben durva sértéseket vágott a magyarok fejéhez, és többek között bozgornak nevezte őket.
Az idei év első nyolc hónapjában 21,946 milliárd euró volt a külkereskedelmi mérleg hiánya, 4,9 százalékkal nagyobb, mint 2024 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Kovács István vezeti a Szerbia–Albánia mérkőzést, amelyet a héten rendeznek a világbajnoki selejtezők keretében – jelentette be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
Románia jelentős tervekkel rendelkezik a katonai beszerzések és finanszírozás terén – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
„Az erdélyi magyarság az élő bizonyíték, hogy egy közösség addig él, amíg vannak, akik hisznek benne. És ha hiszünk benne, a győzelem sem marad el” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ kongresszusán pénteken a Kolozs megyei Zsukiménesben.
A posztkommunista időszakban az RMDSZ folyamatosan jelen volt a román politikában, az átmenet időszakában, a válságos időszakokban vagy az újjáépítés idején a magyar szervezet fontos szerepet játszott a közéletben – jelentette ki Ilie Bolojan.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Az RMDSZ 35 éven keresztül vállalta, és fontos feladatának tekinti most is, hogy Románia és Magyarország között összekötő kapocs, híd legyen – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ 17. kongresszusán pénteken a Kolozs megyei Zsukiménesben.
A kisajátított ingatlanok tulajdonjogának ellenőrzésével megteszik az első lépést az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezéséhez. Az Arad és Kisjenő közötti szakasz több mint 47 kilométer hosszú lesz.
Felerősödő szélre figyelmeztető elsőfokú, avagy sárga riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombatra az ország 23 megyéjére.
Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy bekerülhettem a sok igazán nagy író és költő sorába – nyilatkozta Krasznahorkai László író a Nobel-díj honlapjának adott interjúban, miután bejelentették, hogy idén ő kapja az irodalmi Nobel-díjat.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint nem változtatna a „parlamenti minőségen” a törvényhozók számának 300-ra csökkentése.
Belga politikusok ellen merényletet tervező fiatalokat állítottak elő Antwerpenben csütörtökön – jelentette be Ann Fransen szövetségi ügyész.
Abban vagyunk érdekeltek, hogy Románia gazdasága sikeres legyen – jelentette ki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök.
Bár sokan úgy értelmezték, hogy lemondással fenyegetett arra az esetre, ha nem tudja végig vinni a költségvetési egyensúly helyreállításához szükséges reformokat, ez nem így volt – állította Ilie Bolojan.
Az izraeli kormány jóváhagyta a Donald Trump amerikai elnök által közvetített tűzszüneti határozatot, amelynek eredményeként minden Gázában fogva tartott izraeli túszt szabadon bocsátanak.
Orbán Viktor miniszterelnök már csütörtökön megérkezett Kolozsvárra – pénteken a kincses város közeli Zsukiménesben részt vesz az RMDSZ 17. kongresszusán.