Láthatóbban kirajzolódnak immár annak a bukaresti kormánykoalíciós elképzelésnek a kontúrjai, amellyel kiszivárgott információk szintjén már hosszú ideje tesztelte a romániai nyilvánosságot a balliberális hatalom.
Két előadást mutat be egy jegy áráért a Szomszédnéni Produkciós Iroda 2024-es erdélyi turnéja keretében. A Karinthy-gyűrűs humoristák ezúttal a boldogságot és feleségüket keresik, több-kevesebb sikerrel – osztották meg közösségi oldalukon.
Oroszország nem fog megállni Ukrajnában, más európai országokat is célba vesz, ezért a polgároknak katonai kiképzést kellene kapniuk – véli Gheorghiță Vlad, a román hadsereg új vezérkari főnöke.
Járványügyi veszélyhelyzetet hirdetett az egészségügyi minisztérium, miután az elmúlt három héten magas volt a légúti megbetegedések (influenza, felső légúti fertőzés és tüdőgyulladás) száma.
Határon átívelő támogatási program keretében vágnak neki termálfürdő-építésnek Nagylakon, a beruházás összértéke több mint egymillió euró. Az Arad megyei város a magyar oldalon található Tótkomlóssal szövetkezett.
Tetten értek Aradon ortopéd orvost, amikor 20 kilogramm marihuánát vett át – közölte a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT).
Vagy lefizette Oroszország George Simiont, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, vagy zsarolással tartja a kezében – véli Valentin Dediu, a Moldovai Köztársaság titkosszolgálatának (SIS) korábbi megbízott igazgatója.
Megerősítik a képviselőház valamennyi biztonsági rendszerét, hogy növeljék a kibertámadásokkal szembeni ellenálló képességüket – jelentette ki csütörtökön az alsóház ügyvivő elnöke.
Megállítottak a rendőrök egy aradi sofőrt, aki a rendőrautókéhoz hasonló színűre festette az autóját.
Orbán Viktor szerint garanciát kapott arra az uniós csúcsértekezleten, hogy Magyarország pénze nem kerülhet Ukrajnába, ezért nem vétózta meg a háborúban álló országnak szánt csomagot.
Az Európai Ügyészség (EPPO) kérésére csütörtökön több romániai településen összesen hét házkutatást tartottak a hatóságok egy informatikai projektekkel kapcsolatos 2 millió eurós csalás ügyében.
Tavaly Bukarest lett a Wizz Air legnagyobb bázisa – írja a Ziarul Financiar a cég tájékoztatása alapján.
Többségi tulajdont szerzett a medgyesi Automecanica Mediaș Kft-ben a német Rheinmetall.
Február végére normalizálódik a légúti megbetegedések száma, de addig enyhe növekedés várható Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint.
A Hargita megyei csendőrök a tavaly összesen 399-szer űztek el medvéket településekről vagy azok környékéről a 112-es segélyhívó számra érkezett lakossági bejelentések nyomán.
Az ukrán mezőgazdasági termékek tranzitjára létrehozott szolidaritási folyosók nem érintik a román mezőgazdaságot, az országon csak áthaladó termékek nem befolyásolják a hazai piacot – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
Virálissá vált csütörtökön a közösségi médiában egy videó hat aradi csendőrről, akik egy hattyút próbálnak elterelni a városközpontból.
Az államfői tisztség nem a zöld asztalnál dől el, a választók akaratán múlik, hogy ki és mikor kerül ebbe a pozícióba – jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Klaus Iohannis.