
Egész Európában, így Romániában is nőtt azon fiatalok száma, akiknek mentális segítségre volna szükségük
Fotó: Freepik.com
Többek közt a mentális egészségről szóló iskolai órák bevezetését javasolják a romániai fiatalok – derült ki a Gyermekcsúcs elnevezésű, első ízben szervezett bukaresti rendezvényen, amelyet 150 fiatal részvételével tartottak a Victoria palotában.
2024. június 18., 19:352024. június 18., 19:35
A romániai fiatalok olyan online platform létrehozását kérik, amely az általuk nehezen kezelhető helyzetekre vonatkozóan nyújt információkat, megoldásjavaslatokat és támogatást.
A Generációnk hangja elnevezésű találkozó fő témái: az oktatás, a fiatalok részvétele az őket érintő döntésekben, az éghajlatváltozás, a mentális egészség, az erőszak, a zaklatás, a diszkrimináció – idézte a családügyi minisztérium közleményét a news.ro. Az eseményen tematikus üléseket tartottak, és vitákra került sor, a hatóságok képviselőivel folytattak párbeszédet és konstruktív eszmecserét a fiatalok. Az esemény összefoglalóját bemutatják Marcel Ciolacu miniszterelnöknek – áll a családügyi minisztérium sajtóközleményében.
Szó esett a Junior Parlament létrehozásáról, amely konzultatív testületként keretet biztosít a kiskorúak számára, hogy gyakorolhassák részvételi jogukat az őket érintő döntésekben és folyamatokban. Az Európai Unióban már jó ideje felvetődik a mentális egészséget célzó intézkedések szükségessége. Az Európai Bizottság 2023. június 7-én közleményt fogadott el a mentális egészség átfogó megközelítéséről, amely segíteni hivatott a tagállamoknak és az érdekelt feleknek, hogy mihamarabb intézkedéseket hozzanak az ezen a területen jelentkező kihívások kezelésére.
Az új közelítésmód abból indul ki, hogy a mentális egészség számos területet érint, például a foglalkoztatást, az oktatást, a kutatást, a digitalizációt, a várostervezést, a kultúrát, a környezetvédelmet és az éghajlat-politikát.
AZ EU kimutatása szerint több mint 150 millió ember szenved mentális betegségben Európában, és a helyzet főleg a fiatalok körében romlik, noha az Európai Unió sok pénzt fordít a probléma orvoslására. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a koronavírus-járvány csak rontott a helyzet állásán.
A legfőbb tünetek: depresszió, szorongás, feszültség, idegesség, a nyugtatószerek használata. A kiváltó okok között gyakori a szegénység, a munkanélküliség, a mentális segítség hiánya. Vannak kutatások, amelyek arra mutatnak rá, hogy a digitális világ dominanciája is hozzájárul a fiatalok mentális betegségének kialakulásában. A képernyőhasználat túlzásba vitele káros fizikai és mentális hatással lehet a gyermekre és fiatal, fejlődő idegrendszerre, attól függetlenül, hogy milyen tartalmakat fogyaszt rajta.
mozgáshiányból adódó túlsúly és elhízás, a közösségi média túlzott használatából eredő testképzavar miatt folyamatos diéta és harc a „megfelelő testsúly” elérése érdekében, valamint hangulati- és figyelemzavarok.

Az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott a mentális és viselkedészavarok előfordulási gyakorisága Romániában – hívta fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a lelki egészség világnapja alkalmából kedden kiadott közleményében.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
szóljon hozzá!