Hirdetés
Sörre bor: autodidaktaként kezdték a Tokaji-hegység szatmári nyúlványán megtelepedett túrterebesi borászok

Sörre bor: autodidaktaként kezdték a Tokaji-hegység szatmári nyúlványán megtelepedett túrterebesi borászok

Közel két évtizede ültették el az első szőlőtöveket Túrterebesen, és mára a Reizer Pincészet a környék egyik legismertebb borászatává vált. Riportunkban bemutatjuk a tavaly Szatmár megyében az Év borásza címet elnyert Reizer Gergő pincészetét.

2024. január 21., vasárnap

Nem kérnek az SOS Románia által bejelentett demonstrációból: továbbra is Bukaresten kívül tüntetnek a gazdák és fuvarozók

Továbbra is Bukaresten kívül tüntetnek a mezőgazdasági termelők és fuvarozók, mivel a főpolgármester által engedélyezett, a parlament előtti téren tartandó háromnapos demonstrációt egy politikai párt hirdette meg, amelytől el akarnak határolódni.

Nem kérnek az SOS Románia által bejelentett demonstrációból: továbbra is Bukaresten kívül tüntetnek a gazdák és fuvarozók
2024. január 21., vasárnap

Késhetnek a vonatok a múlt éjszakai „extrém hideg” miatt

Téli körülmények között közlekednek a vonatok a hazai vasúthálózatban, és bár nagyobb fennakadásokat nem jegyeztek, kisebb késésekre lehet számítani.

Késhetnek a vonatok a múlt éjszakai „extrém hideg” miatt
Hirdetés
2024. január 21., vasárnap

Sok a segélykérés: a hegyimentők több mint száz személyen segítettek egyetlen nap alatt

Az elmúlt 24 órában 90 segélykérés érkezett a hegyimentő-szolgálathoz – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Sok a segélykérés: a hegyimentők több mint száz személyen segítettek egyetlen nap alatt
2024. január 21., vasárnap

Férjét gyászoló nő ragadta meg a perui elnök asszony haját egy hivatalos eseményen

Két nő rátámadott a perui elnökre, Dina Boluartéra egy hivatalos rendezvényen szombaton az andoki Ayacucho városában, ahol 2022 decemberében tíz ember halt meg a kormány elleni tüntetések során.

Férjét gyászoló nő ragadta meg a perui elnök asszony haját egy hivatalos eseményen
Hirdetés
2024. január 21., vasárnap

Ismét földrengés volt az országban, csak ebben a hónapban már több mint húszat mértek

A Richter-skálán 3,5-ös magnitúdójú földrengés történt vasárnap hajnali 2:02-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ismét földrengés volt az országban, csak ebben a hónapban már több mint húszat mértek
2024. január 21., vasárnap

Továbbra is fagyos idő uralja az Egyesült Államok legnagyobb részét, nőtt az áldozatok száma

Az Egyesült Államok nagy részén fagypont alatt maradt napközben is a hőmérséklet szombaton. A szokatlanul kemény téli idő az északnyugati Montana államtól, a délkeleti Florida államig érezteti hatását.

Továbbra is fagyos idő uralja az Egyesült Államok legnagyobb részét, nőtt az áldozatok száma
Hirdetés
2024. január 21., vasárnap

A lehető legjobb marketing volt az utcazene – Miklós Roland kolozsvári szaxofonos a „kőszínpadtól” a fényűző rendezvényekig

Nagy utat tett meg az utcazenéléstől Kolozsvár egyik legnagyobb rendezvényszervezői cégének megalapításáig Miklós Roland. A kincses városban élő fiatal szaxofonos előadásmódjának népszerűségéről, várható fellépéseiről beszélt a Krónikának.

A lehető legjobb marketing volt az utcazene – Miklós Roland kolozsvári szaxofonos a „kőszínpadtól” a fényűző rendezvényekig
2024. január 20., szombat

Erőszakkal követelni békét: Izrael-ellenes tüntetők összecsaptak a rendőrökkel Olaszországban

Izrael-ellenes tüntetők összecsaptak szombaton rendőrökkel az olaszországi Vicenza vásárterén, ahol a hagyományos nemzetközi ékszervásáron Izrael számára is van fenntartott pavilon; a tüntetők ennek bezárását követelték.

Erőszakkal követelni békét: Izrael-ellenes tüntetők összecsaptak a rendőrökkel Olaszországban
2024. január 20., szombat

Miben rejlik a magyaros vezércsel? – Orbán Balázs a Krónikának a kulcsországgá válásról, a konnektivitás stratégiájáról

Számos olyan geopolitikai kérdés van, amelyben az Erdélyben élő románok, magyarok, a Felvidéken élő szlovákok, magyarok, az osztrákok, a szerbek és az ott élő magyarok hasonlóképpen gondolkodnak – állapította meg a Krónikának Orbán Balázs politológus.

Miben rejlik a magyaros vezércsel? – Orbán Balázs a Krónikának a kulcsországgá válásról, a konnektivitás stratégiájáról
2024. január 20., szombat

Halálos közúti baleset történt Kolozs megyében

Egy 50 év körüli férfi meghalt, ketten megsérültek egy balesetben szombaton a Kolozs megyei Gyalu és Magyarkapus között – közölte a katasztrófavédelem.

Halálos közúti baleset történt Kolozs megyében

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2024. január 20., szombat

Bizonytalanság, borúlátás jellemzi a fiatalok közel felét – Szakértők kerestek válaszokat a miértekre a Szociológus Nyílt Esten

Sokrétű és szerteágazó, az ifjúságra fókuszáló szociológiai kutatások eredményeit összegző kötetet mutattak be Kolozsváron.

Bizonytalanság, borúlátás jellemzi a fiatalok közel felét – Szakértők kerestek válaszokat a miértekre a Szociológus Nyílt Esten
Hirdetés
2024. január 20., szombat

Geoană: szükségünk van az amerikaiakra

Az Egyesült Államoknak szüksége van a szövetségeseire Európában és a világ többi részén, ahogyan a szövetségeseinek is szükségük van az Egyesült Államokra – jelentette ki szombaton Ploieşti-en Mircea Geoană.

Geoană: szükségünk van az amerikaiakra
2024. január 20., szombat

A magyarok nagyon szerették a kormányzót – beszélgetés Horthy István Shariffal, Horthy Miklós unokájával

Horthy István Sharif, Horthy Miklós unokája 2023. decemberében az indonéz fővárosból, Jakartából érkezett Magyarországra, hogy átadja a Horthy család iratait a Magyar Nemzeti Levéltárnak. Ebből az alkalomból készült vele az interjú.

A magyarok nagyon szerették a kormányzót – beszélgetés Horthy István Shariffal, Horthy Miklós unokájával
2024. január 20., szombat

Tizenhárom általános iskolás halt meg egy kollégiumtűzben Kínában

Kínában 13 diák meghalt, egy ember pedig megsérült, amikor tűz ütött ki egy általános iskola bentlakásos kollégiumában Henan tartomány középső részén.

Tizenhárom általános iskolás halt meg egy kollégiumtűzben Kínában
Hirdetés
2024. január 20., szombat

„A szív és a dal elég” – A magyarság számára fontos zeneművel mérettetik meg Szabó Előd a Csináljuk a fesztivált! döntőjében

Szinte maximális ponttal, megosztott első helyen jutott tovább a Csináljuk a fesztivált! döntőjébe Szabó Előd. A szászrégeni énekes a zenés show-műsorban előadott zenemű mondanivalójáról, a tavalyi évben elnyert elismerésekről beszélt a Krónikának.

„A szív és a dal elég” – A magyarság számára fontos zeneművel mérettetik meg Szabó Előd a Csináljuk a fesztivált! döntőjében
2024. január 20., szombat

Árvízvédelmi készültséget rendeltek el több erdélyi folyóra

Első-, illetve másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) nyolc megye folyóira.

Árvízvédelmi készültséget rendeltek el több erdélyi folyóra
Hirdetés
2024. január 20., szombat

Erősen bírálta a kormányt és elutasította a PNL-lel való együttműködés minden formáját Ludovic Orban

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vazallusának nevezte a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) szombaton Târgoviştén Ludovic Orban. A Jobboldal Ereje pártot vezető politikus kizártnak tartja, hogy együttműködjenek a liberálisokkal a 2024-es választásokon.

Erősen bírálta a kormányt és elutasította a PNL-lel való együttműködés minden formáját Ludovic Orban
Hirdetés
Hirdetés