
Fotó: illusztracio
Öthetes európai turnéval indítja az évet a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, amely során az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat viszik el több helyszínre – a körút csütörtökön rajtol.
2014. január 15., 18:062014. január 15., 18:06
A turné során a több mint 250 alkalmat megélt előadással hat európai ország húsz városában lép színre a társulat. A külföldi kiszállás tulajdonképpen hétfőn veszi kezdetét, azt megelőzően Nagyváradon és Nagykárolyban is fellépnek a hétvégén.
A turnéról Fazakas Mihály, a társulat vezetője számolt be. Összesen huszonhat fellépést terveznek, a „célpontok\" között olyanok is szerepelnek, ahol a társulat még nem mutatkozott be – elsősorban magyar közösségek, amelyeknek még nem volt lehetőségük megismerni a csapatot.
Magyarország és Ausztria után a fő célpont a varesei (Olaszország) Rotary Klub által szervezett jótékonysági est, amelynek bevételét rászoruló gyerekek megsegítésére ajánlják fel a szervezők – részletezte a társulatvezető. Ezt követi Németország, Dánia és Svédország. Fazakas felhívta a figyelmet arra, hogy bár nagy megtiszteltetésnek veszik a sok külföldi meghívást, az itthoni fellépéseket is fontosnak tartják. Utóbbiak között szerepelnek a szórványvidékek is.
Március is zsúfoltnak ígérkezik az Osonó számára. Két hét alatt négy fesztiválon, egy olaszországin és három magyarországin lépnek fel. Az Osonó rendezője szerint ezeken az állomásokon lehet szakmai visszajelzéseket, értékeléseket kapni, ezért kiemelt jelentőségűek a társulat számára. Szintén márciusban 33 szentesi drámatagozatos diákot látnak vendégül Háromszéken, majd ezt a látogatást júliusban „megfordítják\".
Áprilisban ismét külföldre vezet az Osonó útja. A celldömölki Soltis Lajos színház vendége lesz a társulat. A házigazda arra pályázott, hogy saját „játékterületén\" meghordozza a sepsiszentgyörgyi csoport előadását. Ezt megelőzően a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Gimnázium – a tanfelügyelőséggel közösen – szervezi meg az országos színészmesterség szakmai megmérettetést. A szaktárca egyébként először döntött úgy, hogy miután évek óta a háromszéki gyerekek nyerik a színészmesterség versenyt, engedélyezi a verseny sepsiszentgyörgyi megszervezését – magyarázta Fazakas.
Nagy D. István
A dicsőszentmártoni általános iskola néptánccsoportjaként indult, ma már Maros megye egyik legismertebb és legelismertebb amatőr tánccsoportja a Kökényes. A húsz éves múltra visszatekintő együttes vezetőjével Fodor Sándor Józseffel beszélgettünk.
Lezárta szombaton a rendőrség a londoni Tower egy részét, miután tiltakozók étellel kenték össze a brit korona kiállítási vitrinjének üvegét. A helyszínen négy embert őrizetbe vettek.
Hetedik éve tartotta meg hagyományos Mikulás-napi motoros felvonulását Sepsiszentgyörgyön a Független Motorosok Egyesülete. A Mikulás motoros segédei idén is több mint 2200 ajándékcsomagot vitt a háromszéki óvodákba, bölcsődékbe és intézményekbe.
A Google közzétette a romániai internetezők 2025-ös legnépszerűbb kereséseit. A toplistát politikusok vezetik, de új telefonok, a Squid Game sorozat, hagyományos báránydrob receptje és mesterséges intelligenciával kapcsolatos témák is szerepelnek.
Egy friss kutatás szerint a 12 éves kor előtt okostelefonhoz jutó gyerekeknél drámaian nő az elhízás, az alváshiány és a depresszió kockázata. A szakértők hangsúlyozzák, a túl korai okostelefon-használat komoly egészségügyi következményekkel járhat.
A biztosítótársaság 2025 januárjában, a dák műkincsek elrablása előtt figyelmeztette a Drents Múzeumot, hogy a vitrinek üvegei nem elég erősek. Ez be is igazolódott – közölte dokumentumokra hivatkozva a holland RTL Nieuws televíziós csatorna.
Harmincadik születésnapját ünnepli december 13-án a kincses városi Perspektíva Diáklap. A szerkesztőség szerint a jubileum nemcsak visszatekintés az elmúlt évtizedekre, hanem annak ünneplése is, hogy az újság a mai napig képes életben maradni.
Az önkéntesek világnapja alkalmából idén különleges kezdeményezésre hívja a természetbarátokat és segítőkész önkénteseket a Milvus Csoport: december 13-án faültetést szerveznek a 2025-ös év veszélyeztetett fajának választott szalakóta védelmében.
A Vidraru víztározó leeresztése során egy több mint 25 éve rejtélyes körülmények között eltűnt turistahajó roncsai kerültek elő. Az 1990-es években elsüllyedt hajó fémváza erősen korrodált állapotban van, de még mindig felismerhető az eredeti formája.
Az ünnep közeledtével az örökzöld ágakból font adventi koszorú ismét a karácsonyi készülődés meghitt jelképe. A 19. századi kezdetektől a modern stílusokig formálódó hagyomány gyertyái és díszítései ma is a várakozás üzenetét hordozzák.
szóljon hozzá!