Nemzetközi blogversenyen nyert egy fiatal marosvásárhelyi fiatal divattervező – több mint 10 ezer jelentkezőből válogatták ki a legjobb ötvenet, így Máthé Annamária internetes naplóját is.
2014. október 09., 17:562014. október 09., 17:56
A divattervező 2012-ben kezdte el írni Style Mile című blogját, akkor már jó ideje a divat szerelmese volt, ruhákat tervezett, s úgy gondolta, érdemes ilyen formában is megmutatnia önmagát.
Saját tervezés és csapatmunka
„A blognak két célja van: egyrészt népszerűsítem, bemutatom a munkáimat, másrészt nagyon hamar visszajelzéseket is kapok arról, hogy tetszenek-e a látottak az olvasóknak” – mondja a divattervező, aki éppen ezért profikkal dolgozik együtt – minden ruháját megfelelő modellekre adja rá, majd divatfotókat készíttet ezekről.
Bandi Andrásnak és Fülöp Barnának köszönhetőek a minőségi fotók, Márkos Ildikó fodrász és hairstylist a modellek haját készíti, emellett pedig a Style Mile imidzséért is felel, Buzsa Eleonóra pedig a modellek sminkjét készíti.
A blog célja tehát a saját tervezésű és megvalósítású ruhák bemutatása, de emellett divattanácsokat is ad a fiatal tervező.
Tematikusan foglalkozik a divatkérdésekkel, a mindennapi életet próbálja összekötni a divattal, de arról is elmondja a véleményét, hogy miért jó, ha gondot fordítunk az öltözködésre, vagy mi legyen avagy legyen egy női gardróbban.
Bár szabadidejében szívesen olvasgat más divatblogokat – főként romániaiakat –, inspirálódni nem szokott ezekből, sőt, úgy érzi, ő teljesen más stílusban ír. Legfőbb jellemzője például, hogy míg a legtöbb divatblog a tiniknek szól, ő érett nőknek tervez, nekik is írogat.
Angol nyelven a nemzetközi porondra
Máthé Annamária divatblogját kezdetektől angol nyelven írta, így nem okozott gondot jelentkezni egy nemzetközi divatblog versenyre. A divatrajongók számára ismerős Burda Style magazin szeptemberben hirdette meg divatblog versenyét.
„Nem is volt kérdés, hogy jelentkezzek-e a versenyre, hiszen a Burda Style-nak köszönhetően útmutatást kaptam az ötleteim megvalósításához. Nagy köszönettel tartozom a csapatnak, hiszen nélkülük nem tudtam volna ilyen sikereket elérni. Megtisztelve érzem magam, hogy az elsők között lehetek, ez önbizalmat ad” – fogalmazott a marosvásárhelyi tervező.
Hozzátette, minden oda vezethető vissza, amikor 13 éves korában édesanyjától megkapta az első Burda divatmagazint, amely nagy hatással volt rá. A hobbiból siker született, hiszen 16 évesen a saját divatbemutatóján az általa tervezett ruhájában vonulhatott végig a kifutón és azóta arra törekszik, hogy nemzetközileg elismert divattervezővé váljon.
Elismerésül lehetőséget kapott egy online szabászati kurzus elvégzéséhez, így a jövőben férfi ruhadarabokkal bővül a fiatal divattervező kínálata. „Segítség számomra, mert eddig nagy hiányosságom volt, hogy nem foglalkoztam férfi szabászattal. Azonban ha év végére nem is, jövőre férfiaknak tervezett darabjaim is lesznek” – ígérte Máthé Annamária.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!