– Hallatlannak éppen nem mondható, de gyakorinak sem, hogy egy budapesti neves rendező-tanár elvállalja egy határon túli – bár 217 éve folyamatosan működő – színház művészeti vezetését. Mióta ismeri a nagyváradi társulat munkáját?

– Elég régen, mivel édesapám, Novák Ferenc koreográfus a 90-es években többször dolgozott a váradi színészekkel, s akkor én is gyakran megfordultam a városban és a színházban, de 2014. májusában kerestek meg a felkéréssel. Könnyen juthattam eszükbe, mivel az öcsém, Novák Péter akkortájt rendezte a Nagyvárad Táncegyüttes számára a Nagyvárosi bujdosók című darabot.

Novák Eszter
1964. szeptember 14-én született Budapesten. Először az ELTE magyar–esztétika szakát végezte el, majd ugyancsak Budapesten a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakát Székely Gábor osztályában. Jelenleg ugyanott tanít, és ezzel párhuzamosan
a nagyváradi Szigligeti Társulat művészeti vezetője.

Az előző művészeti vezető már eldöntötte, hogy elmegy, de a 2014–15-ös évadot már addigra megtervezte. Nekem jelezték, hogy a felkérés hosszú távra szól, eljöttem hát megnézni egy előadást, ez volt a Világcirkusz, és néhány emberrel el is beszélgettem.

Megígértem, hogy nyáron gondolkodom, visszajöttem szeptemberben, akkor már mindenkivel külön-külön beszéltem, mert fontos volt számomra, hogy lássam, a színészek mit szeretnének, mik a vágyaik és elvárásaik.

Októberben ismét jöttem, tartottunk egy ötnapos workshopot, intenzíven dolgoztunk, versekkel, kabaréjelenetekkel, táncdalokkal – igazán akkor ismertem meg a társulat tagjait. Nekem ez nagyon fontos, mivel színészközpontú vagyok, színészekre keresek darabokat, azaz hiába is lenne bármennyire is jónak, eredetinek tartott Hamlet-elképzelésem, ha a társulatban nincs meg az egyik vagy másik szereplő, nem fog összejönni. Akkor, októberben megnéztem minden előadást, de a végső válasszal még mindig hezitáltam elsősorban azért, mert másodéves osztályom van az egyetemen, öt éven át kell az osztályfőnöküknek lennem, és ez az első három évben sok odafigyelést és nagyon magas óraszámot jelent.

Egyébként zenés osztályokat vezetek Selmeczi György zeneszerzővel együtt. A tanítás mellett viszont egyre jobban érdekelt a váradi ajánlat, folyamatos, kölcsönös érdeklődés volt köztünk, ezért úgy döntöttem, hogy a következő évadot vállalom, és 2015 januárjától le is szerződtem. A hetedik lépcsőfok volt az első előadás, amit ugyan még Szabó K. István tervezett el, de a próbafolyamat már hozzám kötődik.

Nagyon szép előadás, a sepsiszentgyörgyi Balogh Attila rendezte, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett, utána Szatmáron dolgozott, ettől az évtől pedig már a váradi társulat tagja színészként és rendezőként is. Nagyon örülök, hogy Anca Bradu elfogadta Szabó K. István meghívását és megrendezte A mi osztályunkat. Fontos színdarab, és nagyon jól sikerült, értékes előadás lett, bizonyíték rá a kisvárdai elismerés. Ez a munka és a sikere érezhetően növelte a társulat önbecsülését.

– A közel egyéves állandó közös munka során megerősödött-e vagy változott-e az elsőre kialakult véleménye a társulatról?

– Inkább megerősödött, meg elmélyülőben is van az ismerettség. Azt ugyanis már az elején láttam, hogy nyitott társulat, fogékonyak az új munkákra, de úgy éreztem, hogy nem használják ki eléggé az energiájukat. Ezen mindenképpen változtatni akartam, szerettem volna, hogy minél többet dolgozzanak, úgymond edzésbe kerüljenek, hogy olyan évadunk lehessen, ami több ember figyelmét felkelti.

Sokat számított e tekintetben, hogy időközben megnyílt az új játszóhely, a Szigligeti Stúdió. Eredmény máris van: augusztus 10-én kezdtük az évadot két próbafolyamattal: Sardar Tagirovsky marosvásárhelyi rendezőhallgató rendezte Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című Drámázat-nyertes darabját, én pedig Csiky Gergelytől a Buborékokat. Aznap nem ült otthon senki. Nagy öröm volt. Két nagyon különböző műfajú darab, más-más természetű anyag, de mindkét előadás színészközpontú, és mindkettőben komoly színészi teljesítmények láthatók.

Ez a két előadás egymás mellett is igazolja azt a meggyőződésemet, hogy – műfaji korlátok nélkül – csak kétféle színház létezik: jó vagy rossz. A nagyváradi közönségnek pedig nagyszerű a minőségérzéke. Nagyon szeretném, ha még többen járnának színházba, sokat kell tennünk ezért. A nyílt próbákat is hagyománnyá akarom tenni, mert a Buborékok bemutatója előtti nyílt próba sikeres volt. Most mutattuk be Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című mesedarabját is: nemcsak a nézőknek, de örömünkre a szerzőnek is tetszett Tóth Tünde varázsvilágot teremtő rendezése csakúgy, mint a színészi játék és Rákay Tamás fiatal tervező munkája. A legfontosabb, hogy az ifjú nézőket is komolyan vegyük.

– Említette Balogh Attilát, most pedig a fiatal tervezőt. Szívesebben dolgozik pályakezdőkkel?

– Mondjuk inkább úgy, hogy szívesen dolgozunk fiatalokkal, szem előtt tartjuk, hogy munkát biztosítsunk nekik. Egy jó társulatban minden generációnak helye van. Nem is az számít, hogy fiatal-e valaki, vagy sem, hanem a tehetsége, munkakedve, hangulata. Szeretem, hogy a nagyváradi társulat pozitív hangulatú. Mostanában ugyan vannak panaszhangok, hogy túl sok a munka! Végre, ez csodálatos, mindig csak az legyen a baj, hogy sok a munka! Az előző évadvég és az idei munkák sikere feltöltötte a színészeket, és nagyon motiválja őket.

– De Novák Eszternek, a társulat művészeti vezetőjének nem megterhelő az ingázás Budapest és Nagyvárad között?

– Röviden: nagyon megterhelő, tulajdonképpen ez is volt a kezdeti hezitálásom oka. Napi 16 órát dolgozom, ami önmagában nem is volna baj, de már megérzem. Viszont pozitív energiával tölt fel a tudat, hogy minden adott a sikeres évadhoz. És hát nincs, nem lehet meghátrálás. A művészeti vezető munkája nemcsak a művészetekről szól. A Buborékok próbái alatt végig itt voltam, a bemutató után egy héten egyszer vagy kétszer jövök.

Nem tudnám csinálni a csodálatos munkatársak nélkül, Czvikker Katalin, Sorbán Attila segítsége nélkül, vagy ha nem vállalnák a kapcsolattartást a fiatalok, mint Fekete Enikő vagy Bíró Árpi. Sok mindent intézek Budapestről, és természetesen besegít a színészek által választott művészeti tanács is a munkába. Egyszóval amíg mindez megvan, nem szabad fáradtságról panaszkodnom.

– A továbbiakban milyen előadásokkal készülnek?

– A táncegyüttes bemutatta november 27-én a Yermát, már próbáljuk a Boldogság expressz című szilveszteri előadást Harsányi Sulyom László rendezésében. Balogh Attila készül a Három nővérre, Hargitai Iván, a székesfehérvári színház prózatagozatának vezetője pedig Choderlos de Laclos művét, a Veszedelmes viszonyokat kezdi majd februárban. Utána bemutatjuk Nemlaha György Honthy Hannáról szóló művét, amit Molnár Júliának írt, és Czajlik József, a kassai színház igazgatója is eleget tesz még egy korábbi meghívásnak, az évad végén, májustól pedig Cristian Popescu már a következő évad első bemutatóját próbálja az egész társulattal.

– Lát-e határozott különbséget a magyarországi és az erdélyi színjátszás között?

– Különbség olyan értelemben van, hogy többféle iskolából jöttek. Itt, Erdélyben is érződik a kolozsvári vagy vásárhelyi képzés, hogy idősebb művész-e vagy fiatalabb – ennek mind össze kell forrnia, akkor lesz jó a társulat. Vagyis egységesnek kell lennie a színjátszásnak. És a rendező gondolkodásmódja is nagyon fontos: egy nyitott társulat másként játszik az egyik rendezőnél, mint a másiknál. Ha a rendező felkészült, ha van víziója, akkor nem szoktak gondok adódni. Mindent ki kell próbálni, sőt merni kell rosszul próbálni.

Székely Gábor mondta, hogy ha a színészek sokat akarnak a szerepről beszélgetni, azt jelenti, hogy nem akarnak próbálni. De egyelőre én ilyesmivel nem szembesültem Váradon, panaszra ezen a téren sincs okom. Szívesen veszem az ötleteket és javaslatokat: az egyre gyakoribb, Darabolónak elnevezett felolvasószínházi sorozatunk például Hunyadi Isti fiatal művészünk ötlete volt, kortárs magyar színdarabokat mutatunk be, de Czvikker Katalin és Sorbán Attila ötlete alapján elindítunk januártól egy rádiókabaré-sorozatot is. A Szigligeti Színház Nagyvárad és Bihar megye magyar nyelvű színháza, minden közönségrétegnek meg kell benne találnia a neki való előadást. Így hát remélem, minden adott, hogy sikeres legyen az idei évadunk is.