2008. szeptember 26., 00:002008. szeptember 26., 00:00
Utálta a jéghideg vizet is a fürdőszobában. Szombat van, gondolta, ha lesz pakura, akkor ma adnak meleg vizet, hát délután majd megfürdik. Ujjbegyeit megnedvesítette, látványos macskamosdást rendezett. A füledet is, szólt rá az édesapja, aki fölé hajolva borotválkozni kezdett. Kistarisznya hátradőlt, apja hasfalától remélt meleget. Megyünk Telepi Mamához, kérdezte, nem tudom, pillantott le rá az apja, attól függ, mi lesz a gyárban.
Kistarisznya a gyárat is utálta.
Hányadik, kérdezte anyját a konyhában, és utálattal nézett a margarinos kenyérre.
Tizenhatodik, édesanyja mintha bocsánatot kérne, Kistarisznya bólintott, nem is rossz, aszongya, hogy akár fél nyolcra is itthon lehetek, és akkor elaludhatom a malacok álmát, rimánkodva nézett, el, fiam, el, de nem késel el az iskolából, öt percet kapsz, öt perc, emelte esküre a kezét Kistarisznya.
Mennyi az idő, kérdezte az édesapja a nagyszobából.
Fél öt, pillantott az órára Kistarisznya, hű, Teve vár, szia, anyu. Kapkodva vette fel a nagykabátot, a csíkos necc, fordult vissza az ajtóból, igen, lépett utána az édesanyja, a sapkát is felvenni.
A sapkát, a sapkát, dohogott lefelé a lépcsőkön Kistarisznya, sapka, kesztyű, sál, nem vagyok dedós. A harmadikon Teve várta, hányadik vagy, kérdezte Kistarisznya, tizenöt, akkor jó, én tizenhat, vidult fel a két gyerek, ezek szerint az anyák is egyeztettek.
Kistarisznyának heti három ágyvetésébe és két sepregetésébe került, hogy a bátyja ráálljon a testvéri vetésforgó olyanképp való módosítására, hogy Tevével egyszerre kerüljön sorra. Teve, a padtársa, heti négy szemétlevivéssel vásárolta meg ugyanezt az ő bátyjától, testvéreik nem voltak osztálytársak, nekik nem volt fontos.
Az éjsötét utcát alig világították meg az imitt-amott felgyújtott villanyok, munkába készült a negyed. Két négyemeletes tömbház nézett egymással farkasszemet, a köztük lévő téren gyülekezett a hajnali had. Kistarisznya és Teve a sor elejéhez rohant, egy, kettő, három, négy, számoltak jó hangosan, hogy mindenki tudja, nekik már itt van a neccük, tizenöt, tizenhat, ez a necc nem a miénk. Kié ez a necc, fordult Kistarisznya dühösen a felnőttek csoportjához, az enyém, mondta Ilonka néni, akkor tessék a helyére vinni, a tizenhatodikok mink vagyunk. Ne mondd, kisfiam, én már fél négykor kiraktam a szatyromat, álmában, mordult fel Teve, ott tetszett kirakni fél négykor, szemtelen, sivította Ilonka néni, köré tömörültek a katolikus női szentek, becézve, a Margit például Manyi néni volt, Manyi néni a pártjukra állt, vigye innen a koszos „szatyrát”, Ilona, mondta nyugodtan, Manyi néni a néptanácsnál dolgozott, szava volt.
Ilonka néni szipogva visszavonulót fújt, csak ne cirkuszoljanak, nekem gyenge a szívem, motyogta, mert sokat szeretett vele, mondta jó hangosan Józsi bácsi, úgy értem, sok férfit, a katolikus férfi szentek is ott álltak, röhögtek.
Hét órakor már utcányira dagadt a sor. A pékség teherautója araszolva tolatott a bejárat elé. A tömeg némiképp dühösen nézte, a sofőrnek bezzeg nem kell sorba állni, neki biztos jut fehér kenyér, mert ez volt a kérdés: fehér vagy barna?
Csak barna kenyér van, ne tolongjanak, köpött ki a sofőr, és két fagyosszenttel elkezdték lepakolni a ládákat.
Fehér vagy barna, kérdezte kishúga is, amikor Kistarisznya visszabújt elaludni a malacok álmát. Barna, morogta Kistarisznya. Ó, nyöszörögte csalódottan a kishúg.
Ő sem szerette a barna kenyeret.
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.