Az Erdély szót minden bizonnyal a rómaiaktól vettük át, ami Sylvaniát, vagyis erdőséget jelentett. Ez abban a gyönyörű korszakban, úgy 1000 évvel ezelőtt természetes volt.
2015. május 22., 15:312015. május 22., 15:31
A magyar Erdély szó világosan jelzi, hogy olyan nagy területről van szó, amit erdők borítanak. Akkor hatalmas tölgyesek, bükkösök, juharosok, fenyvesek voltak. Nem beszélve a sok mocsárvidékről, gazdag halállományával és gazdag madárvilágávál.
A hajdani gyönyörű természet, növénytakaró azonban már a múlté. És amit a fejsze és a fűrész nem tudott megtenni, azt megteszik a legmodernebb favágó gépek, rönkszállítók stb. Az erdők eltűnése maga után vonta és vonja az erdei állatok, madarak, emlősök élőhelyeinek a megszűnését, az állatpopulációk eltűnését.
Az, hogy a Hargita-hegységben 1000 medve él, az egyszerűen blöff, vadászmese, hazugság. Meg sincsenek számlálva. De ez csak a maradéka annak a gazdag emlősfaunának, amelyet a rómaiak óta örökölt Erdély lakossága, és amelyet kíméletlenül kivadászott vagy kiirtott. Nincs már szabad bölénypopuláció, vadló-populáció, őstulok-populáció, hódpopuláció,jávorszarvas-populáció, oroszlánpopuláció, nyest- és nyusztpopuláció, mormotapopuláció, hiúzpopuláció, zergepopuláció, kőszálikecske-populáció.
A rómaiak előtti dákok még annyira természetesnek tartották a farkasokat, hogy valósággal tisztelték őket, „barátságban\" éltek velük. Még a zászlójuk is egy farkasfej volt. A gazdag erdő- és állatvilág annyira bámulatba ejtette a rómaiakat, hogy istenséget is kreáltak a régiónak: Silvanus (erdei) isten birodalma volt, bekerült a hivatalos ünnepek közé, hivatalos isten lett.
Viszont a madarak közül eltűntek az olyan populációk, mint a fakókeselyűk, szirti sasok, darvak, túzokok, hattyúk, nagy kócsagok, pelikánok (gödények). És folytathatnánk a „vörös\" listákat. De a jól megfigyelhető állatokról mindenképpen jó tudni, hogy ők az erdőkből éltek, az erdőkben szaporodtak. A középkorban sokszor csak félemből vágták ki az erdőket. Sok esetben pedig meghagyták mint vadászterületeket, ez bizonyos esetekben jó is volt.
Napjainkban – utalok itt az elmúlt 25 évre, amelyet a „felszabadulás\" után élünk – valósággal kirabolták Erdélyt. A legtöbb esetben maguk az erdélyiek. Semmiféle büszkeség, okosság, valamiféle „svájci ragaszkodás\" nem tartotta vissza sem Romániát, sem az erdélyi erdők és földek birtokosait ettől. Mindössze néhány lelkes környezetvédő tüntetett nemrég Kolozsváron vagy Bukarestben az illegális erdőirtás ellen. Egy pofon el nem csattant, egyetlen büntetést sem szabtak ki például a súlyos tiszai folyószennyezésért, amit a köztudottan káros ciántechnológiával okoztak 2000-ben.
A gátlástalan erdőtarolás ma is folytatódik, a butaság és a pénzszerzés kísértése olyan erős, hogy (cinikusan szólva) sokan ténylegesen eladják az „ősi székely földet\", ha azt nekik jól megfizetik. Kitűnő környezetvédelmi konferenciákat szerveznek az erdélyi egyetemek, kellemes büfével, ahol megcsodálhatjuk, hogy milyen kövérre is hízott egy-egy rektor. De utána semmi, semmni. A környezetért dörömbölő államtitkárok, professzorok elbújnak az irodájukba, amikor a diákok az utcán tüntetnek. Tudják ők, amit tudni kell Erdélyben (is).
Az általam készített és mellékelt fényképfelvétel a mai erdőtaroló állapotokat jelzi. A Görgény-hegységben, például Parajd felett most is kiirtják a bükkösöket, de nem tüzelőért, hanem hogy sípályát (!) bővítsenek. A sípályából bejött profit többet ér, mint az erdő. Még büszkék is rá. A butaság, nyereségvágy ezúttal hatalmas, elsöprő. Elsöpörheti Erdélyt is, kopár, erodált területté alakítva. Üdv néked, Silvanus, és farkasaid kergessék meg a fából meggazdagodottakat.
Patkó Ferenc
A szerző székelyudvarhelyi középiskolai tanár
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!