Hirdetés

Véglegesítették a Szent László tér tervét

Bemutatták csütörtökön a nagyváradi Szent László (Unirii) tér sokat vitatott felújítási tervének végleges változatát, amelyet az illetékesek szerint az építő jellegű kritikák és javaslatok alapján módosítottak.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. augusztus 01., 19:092013. augusztus 01., 19:09

2013. augusztus 01., 19:092013. augusztus 01., 19:09

Mint ismeretes, miután Mircea Mălan alpolgármester önkényesen elvetette a Proiect Bihor tendergyőztes projektjét, a kolozsvári Horia Gavriş építész bukaresti csapatától – a közbeszerzési eljárást megkerülve – rendelt új makettet. Csakhogy ezt bemutatása óta folyamatos támadás érte, mind a szakma, mind a civil szféra részéről. Időhiányra hivatkozva közvitára sem bocsátották, és gyakorlatilag úgy szavaztatták meg a városi tanáccsal, hogy még a szükséges engedélyekkel sem rendelkezett.

A csütörtöki prezentáción Mircea Mălan ismételten hangsúlyozta: a főtér nem a városházáé, hanem a lakosoké, olyan elegáns köztérré kell alakítani, amely tükrözi a történelmet és a város hangulatát, egy olyan promenáddá, ahol közösségi rendezvényeket is lehet majd tartani. \"Lett egy projektünk, amely végül megfelel ezeknek az elvárásoknak. Minden egyes részlet kifejezetten Nagyvárad számára lett kigondolva\" – jelentette ki az alpolgármester.

Horia Gavriş bevallása szerint meglepődött, amikor az általa eredetileg kigondolt stílus ennyire heves kritikát kapott, így végül visszafogottabb vonalvezetésre váltott. Elmondta: a bécsi szecessziós mintát követve a nagyváradi Vágó-fivérek, László és József építészmérnökök régi munkáiból – mint például a Zöldfa (ma Vasile Alexandri) utcán lévő Moskovits-palota – inspirálódott, amikor újratervezte a szökőkutakat és az egyéb díszítőelemeket, így végül visszafogottabb, klasszikus, de funkcionálisabb az eredmény.

Emődi Tamás, a korábbi tendergyőztes pályázat főépítésze a Krónika megkeresésére elmondta: a művelődési minisztérium által megadott engedélyben is szereplő javaslatok közül talán csak a terv stilisztikai lecsendesítése lett valamennyire teljesítve, a projekt alapvető problémája, nevezetesen a strukturális megtervezés változatlan. A váradi szakember azonban számított rá, hogy két hét alatt nem sokat fog változni a projekt, ismét felhívta a figyelmet az elhibázott főtengelyre és a közlekedési hiányosságokra.

Az elmúlt hetek tiltakozásainak annyi eredménye azonban csak lett, hogy Mălan most bejelentette: elvetették az obeliszk ötletét, a helyét üresen hagyják, hogy a jövőben akár kiállítást is szervezhessenek ott. Azt is jelezte, hogy az ortodox, valamint görög katolikus templomok elé egy-egy nagyjából életnagyságú szobrot állítanak Roman Ciorogariu, illetve Radu Demetriu egykori püspököknek. Újságírói kérdésre elmondta: nem etnikai alapon akarta kiegyenlíteni az arányokat, a magyar lakosság is a magáénak érezheti majd a teret, a helyén marad ugyanis a Szent László római katolikus templom melletti Szent Pió szobor. Lapunk érdeklődésére Mălan elmondta: a Gavriş-féle projekt immár minden engedéllyel rendelkezik, már el is küldték azt Északnyugati Fejlesztési Ügynökségnek. A kivitelezésre a versenytárgyalásokat csak az illetékes bizottság válasza után írhatják ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
Hirdetés
Hirdetés