Hirdetés

EP-választások: összefog az RMDSZ és az MKP

Közös kampányrendezvényeket tervez a jövő évi európai parlamenti választások alkalmával a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és az RMDSZ – többek között erről egyeztetett csütörtökön Nagyváradon Csáky Pál, a felvidéki párt elnökségi tagja és az RMDSZ helyi képviselete.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. december 12., 22:322013. december 12., 22:32

„Mindkét párt hasonló cipőben jár. Ott kell lennünk, bármilyen kifogásunk is van az európai bürökráciával szemben” – mondta a volt szlovákiai kormányfő-helyettes (képünkön). A közös kampányrendezvények mellett a kért párt programjait is össze akarja hangolni, hogy utána Brüsszelben is együttműködhessenek. Az eddigi tapasztalat alapján úgy vélik, az elbukott kisebbségvédelemre vonatkozó polgári kezdeményezést meg kell ismételni, és ehhez másokat is meg lehet nyerni.

A sajtótájékoztatón a jövő évi szlovákiai elnökválasztás is szóba került, hiszen a MKP most először indít saját jelöltet. „Azért tartom fontosnak, hogy magyarok magyarokra szavazzanak, mert látom, hogy a többségi nemzet részéről egy sor nem hangzik el arról, hogyan képzelik el a mi helyzetünket államalkotóként Szlovákiában, vagy akár Romániában. Amíg nincs ilyen kínálat a többség részéről, addig magunknak kell megszervezni, nekünk kell megmondani, miről szóljon az életünk. Ilyen vonatkozásban az érdekérvényesítés és önszerveződés létfontosságú” – magyarázta Csáky, aki pártját erősebbnek érzi a szlovák-magyar vegyes pártnál.

Rámutatott, a Hídnak főleg azokon a vidékeken van támogatottsága, ahol megindult egyfajta asszimilációs folyamat, olyannyira, hogy a népszámlálás során többen „kassainak” vagy „pozsonyinak” vallották nemzetiségüket, miközben az MKP általában a magyarabb vidékeken erősebb.

Csáky Pál egyébként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által létrehozott Polgári Kör meghívására érkezett a partiumi városba, hogy bemutassa a Csend és lélek című könyvét, melyben tájékoztatása szerint két témát boncolgat. „Egyrészt a felvidéki magyar sorsokról szól, hogy az emberek meglássák magukat benne, rádöbbenjenek arra, milyen helyzetekben élhetünk és kerülhetünk. Másik része esszéket tartalmaz helyzetünkről, múltunkról és jelenünkről. Arról, hogy nem szabad asszimilálódni, mert látom, hogy a felvidéki magyarok számára pedig a legnagyobb probléma a tudati zűrzavar” – magyarázta.

Szerinte emiatt is rossz Szlovákiában a vegyes párt, amelyik a többségi fejjel való gondolkodást szorgalmazza, holott az épp a beolvadást pártolja. „A többségi szlovák politikát régóta ismerem. Két csoportra osztható, az egyik gyorsabban, durvább eszközökkel akar minket asszimilálni, a másik toleránsabb, azt mondja, hogy majd az idő elvégzi. Ha ezt elfogadom, akkor elfogadom azt, hogy a magyar közösségnek előbb-utóbb vége. Ezt nem akarom” – szögezte le Csáky Pál, aki ilyen körülmények valószínűtlen tartja, hogy az EP-választásokon összefogjanak a Híddal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Élményt vásárolnak, identitást keresnek: többféle fogyasztási nyomás alatt a digitális kor fiataljai

Nem tárgyakat, hanem élményeket és identitást vásárolnak a fiatalok, döntéseiket pedig egyre inkább a lájkok, a trendek és a kortársak elvárásai befolyásolják. Szabó Júlia ifjúságszociológust, a BBTE oktatóját kérdeztük.

Élményt vásárolnak, identitást keresnek: többféle fogyasztási nyomás alatt a digitális kor fiataljai
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
Hirdetés
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
Hirdetés
Hirdetés