Hirdetés

Corina Creţu múltjától Tőkés kitüntetéséig

A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága pénteken várhatóan határozatot hoz arról, visszavonja-e a magas rangú állami kitüntetést Tőkés Lászlótól.

Rostás Szabolcs

2013. október 10., 17:242013. október 10., 17:24

 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján kapta meg az érdemrend lovagi fokozatát Traian Băsescu államfőtől a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.

A kitüntetés visszavonására először Victor Ponta miniszterelnök tett javaslatot az elnöki hivatalnál, a kormányfő szerint ugyanis Tőkés megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét, amikor a tusnádfürdői szabadegyetemen júliusban azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében. A kezdeményezést a kormányzó balliberális koalíció (USL) politikusai élesen bírálták, egy helytelen fordítás nyomán azzal vádolták az EP-képviselőt, hogy Erdély magyar protektorátus alá helyezését kérte (ami gyarmati viszonyt feltételezne), holott a védhatalmi státus olyan viszony, amelyet korábban Ausztria is gyakorolt az Olaszországhoz tartozó Dél-Tirol fölött.

Ez azonban nem zavarta a bukaresti politikusokat: miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kezdeményezhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai – Ponta tehát nem kérheti –, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus azonos szövegű beadvánnyal fordult a Cotroceni-palotához. A szeptember közepén megválasztott héttagú becsületbíróságba többnyire kormánypárti politikusok kerültek, ketten közülük a Tőkés-elleni panasz benyújtói. A grémium tagja a Ponta vezette PSD három jelenlegi (Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană), valamint egy volt szenátora, Şerban Brădişteanu, továbbá Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A becsületbíróság összetétele alapján nyilvánvaló, a PSD nem kívánta a véletlenre bízni a döntéshozatalt.

Tőkés kitüntetése megvonásának élharcosa Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő, aki az érdemrend kapcsán zajló vita kapcsán módszeresen támadta európai képviselőtársát. Ion Iliescu volt államfői tanácsosa nem is rejtette véka alá: szerinte Tőkés azért nem érdemli meg a román állami kitüntetést, mert „szeparatista, románellenes nyilatkozatokat tesz” külföldön és itthon egyaránt, és az etnikai alapú területi autonómiát szorgalmazza. Nem érdektelen azonban emlékeztetni, milyen botrányokba keveredett az elmúlt időszakban az a politikus, aki legszívesebben büntetné az erdélyi magyarok önrendelkezéért síkra szálló közszereplőket. Corina Creţuról augusztusban kiderült, hogy gyengéd szálak fűzték Colin Powell volt amerikai külügyminiszterhez.

Az Egyesült Államok első afroamerikai külügyminisztere és a politikusnő románcáról internetkalóz lebbentette fel a fátylat: a Guccifer álnéven ügyködő hackernek sikerült feltörnie Powell elektronikus postaládáját, majd Facebook-oldalán közzétette a politikus által az EP-képviselőtől 2010-ben és 2011-ben kapott e-maileket. „Túlságosan szerettelek, sok-sok évig. Te voltál életem szerelme\" – vallotta be 2011. november 11-én a 76 éves, négycsillagos amerikai hadseregtábornoknak a 2007-ben EP-képviselői mandátumot szerzett, 46 éves Creţu. Akit a leleplezés nyomán kémkedéssel is meggyanúsítottak, akárcsak a kilencvenes években Floriana Jucan újságírónőt, aki Svájc bukaresti nagykövetének, Jean-Pierre Vettovagliának a szeretője volt.

A Romániából 1978-ban dezertált Ion Mihai Pacepa tábornok a Powellel folytatott viszony nyilvánosságra kerülése apropóján megkockáztatta: Creţu az orosz titkosszolgálatok kéme, az amerikai diplomácia volt vezetőjével pedig moszkvai megrendelésre fűzte szorosabbra a viszonyát. A román külföldi hírszerzés volt parancsnoka szerint a PSD-s politikus a „szexy titkosügynökök” ama új nemzedékéhez tartozik, amely – testi adottságait kamatoztatva – nemzetközi konferenciákon veti ki hálóját magas rangú politikusokra.

„Powell a jelek szerint belelépett a vonzó szőke, Corina Creţu csapdájába. Bár utóbbi tagadta kettejük kapcsolatát, az erről szóló leleplezés, valamint az, hogy mindez a KGB műve, hitelesnek tűnik” – állította Pacepa a wnd.com portálon közölt publicisztikájában. A disszidens tábornok hozzáteszi: a politikusnő apja Moszkvában tanult, Creţu pedig abban az időszakban volt tanácsos a Cotroceni-palotában, amikor Iliescu ellenségként tekintett az Egyesült Államokra, a román titkosszolgálatok pedig az orosz hírszerzéssel közösen ügyködtek Bukarestben szolgáló amerikai diplomaták beszervezésén. (Ami Harold Nicholson, a CIA romániai parancsnoka esetében sikerült is, emiatt hazája igazságszolgáltatása 1997-ben 23 év börtönbüntetésre ítélte kémkedés miatt).

Sőt Pacepa azt is megkockáztatja: Colin Powell számára a Creţuhoz fűződő viszonya volt a „csontváz a szekrényben”, amely miatt évekkel ezelőtt elutasította az amerikai republikánusok felkérését, hogy legyen az elnökjelöltjük. A volt román kémfőnök azt sugallja: ha nincs a „Creţu-affér”, talán az Egyesült Államok első fekete elnökét nem Barack Obamának hívnák...

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés