
Idén az aradi Csiky Gergely Főgimnázium látta vendégül a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos döntőjének 144 diákját, akik számos kísérőrendezvényen is részt vettek a Maros-parti városban és környékén.
2016. április 21., 08:482016. április 21., 08:48
2016. április 21., 20:032016. április 21., 20:03
A megnyitót vasárnap tartották az aradi Ioan Slavici-színházban, a dolgozatok megírására pedig hétfőn került sor a Csikyben. A résztvevők a délután folyamán megkoszorúzták a Szabadság-szobrot, ezt követően ellátogattak az 1848–49-es Ereklyemúzeumba, később pedig a színházban megtekintették a 13 című táncjátékot az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar közös produkciójában.
Kedden a résztvevők kellemes kirándulásnak lehettek részesei. A versenyzők felkeresték a máriaradnai kegytemplomot, később egy meredek domb megmászása után meglátogatták a solymosi várat, és végül ellátogattak Pécskára, ahol a helyi nevezetességek megtekintése után a vendéglátók egy remek előadással és finom ebéddel várták a versenyzőket és kísérőiket.
Késő délután az olimpikonok visszatértek az aradi főgimnáziumba, ahol sor került az eredményhirdetésre. Az est koncerttel és táncházzal végződött, ahol Farkas Tamás Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere volt a házigazda, a talpalávalót pedig a szabadkai Juhász Zenekar szolgáltatta.
Szerdán, a finom reggeli után került sor a díjkiosztásra, amelyen számos elismerés talált gazdára. A díjkiosztó után a Jelen Házban gyűltek össze a résztvevők, ahol megebédeltek, majd mindenki felkészült a hazaútra.
„A visszajelzések szerint mindenki nagyszerűen érezte magát e pár nap alatt Aradon, s biztos vagyok benne, hogy valamennyi versenyzőtársam kellemes emlékekkel tér haza szülővárosába\" – számolt be a Krónikának Zaharie-Gulyás Ábel. A Csiky Gergely Főgimnázium XII. A osztályos diákja szerint a tételek sokszínűsége – mese, monológ, novella, értekezés, esszé – az ezeket összeállító tanárok hozzáértő munkáját bizonyította.
„Jól kifundált és színes tételek voltak, alaposan feladták a leckét, viszont nagyon izgalmas volt rajtuk dolgozni, hiszen nem minden nap kap az emberfia ilyen kreatív, ugyanakkor kemény feladatot\" – fogalmazott a tizenkettedikes diák.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!