A romániaiak 73 százaléka egyáltalán nem tervez vakációt ezen a télen – derül ki a CEC Bank és a Finzoom.ro pénzügyi-banki kínálat-összehasonlító portál által készített közvélemény-kutatásból.
A Piramis együttes Ajándék című dala az utóbbi évek első számú magyar karácsonyi slágere.
Nemzetközi körözés elől menekülő magyarországi férfi szerzett halálát „bizonyító” hamis osztrák anyakönyvi kivonatot. Akkor bukott le, amikor az érdi hivatalba benyújtott halotti bizonyítvánnyal akarta megtéveszteni a magyar hatóságokat.
Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram – jelentette a Meta illetékeseire hivatkozva a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.
Hagyományosan minden díjazott adományoz egy számára fontos tárgyat a Nobel-díj Múzeumnak. Az idei Nobel-díjasok, köztük Karikó Katalin szerdán adták át adományaikat a stockholmi múzeumnak.
Az idei lesz a legmelegebb év a világban, mivel az év első 11 hónapjában a globális átlaghőmérséklet rekordmagas szintet ért el, 1,46 fokkal haladta meg az 1850 és 1900 közötti átlagot – közölte az EU műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus.
Képregényben elevenedik meg a magyar rockzene hatvanas-hetvenes évekbeli története egy most megjelent kiadványban.
Ősz szakállal, Mikulás-sapkával a vállán látható Orbán Viktor azon a felvételen, amelyen a Mikulást váró gyerekeknek üzen a kormányfő.
Az önkénteseikkel való találkozás és a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál szervezése által hangolódik a karácsonyra, valamint kínál lehetőséget az elcsendesedésre, az ünnepre való felkészülésre az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE).
Büntetőeljárást indított a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki több késszúrással súlyosan megsebesítette feleségét hétfőn a Iaşi megyei Belceşti község polgármesteri hivatalának épületében.
A székely lakodalmak múltjába és jelenébe nyújt betekintést Fábián Andor új, Lakodalmas krónika című dokumentumfilmje. A székelyudvarhelyi filmrendező az esküvői szokások változásáról, az alkotás érdekességéről beszélt a Krónikának.
A kalotaszegi alkotók társaságában eltöltött idő megerősítette abban Kiss Gabriella népi iparművészt, hogy a sok éve használt mintakincset nem szabad megbontani. A miskolci ékszerkészítő kutatómunkájáról, frissen megjelent kötetéről beszélt a Krónikának.
1968. november 29-én, éppen 55 évvel ezelőtt csapott a húrok közé közönség előtt a Metropol együttes Nagyváradon. A jubileumi alkalomra is koncerttel készülnek: 2023. december 2-án, szombaton 19 órától lépnek fel a Szigligeti Színházban.
A francia hatóságok kedden őrizetbe vették Gregorian Bivolarut és további negyven személyt azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak egy nemzetközi szektával, amelyik a jógagyakorlás leple alatt számos visszaélést követett el.
Szatmárnémetiben csap a húrok közé a magyar rock- és metáltörténelem egyik csillaga, a 42 éve alakult és azóta is töretlenül népszerű Moby Dick. A zenekar a koncerteknek is helyet adó Music’at pubban lép fel – közölték a szervezők.
Az esküvőn nyitott tüzet a vendégekre az újdonsült férj Thaiföldön. A szombati eseményen a férfi lelőtte feleségét, anyósát, sógornőjét és egy vendéget, majd maga ellen fordította a fegyvert.
Egy futárcég alkalmazottjaként dolgozó román férfi a biharkeresztesi rendőrségen tett feljelentést, azt állítva, hogy kirabolták. A magyar nyomozók azonban gyanút fogtak a tetemes mennyiségű áru eltűnésével kapcsolatban.
Már csak néhány vers vár arra, hogy képek formájában is „életre keljen” Demeter Kinga hamarosan megjelenő, gyerekeknek szóló kötetében. A részben szilágysági származású háromgyermekes anyuka a kiadványt inspiráló élethelyzetekről beszélt a Krónikának.